Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és „most éppen bukóban vannak” – kommentálta a parlamenti választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Azt is bejelentette, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse, a Lázár János által eddig vezetett Miniszterelnökséget ugyanakkor át kívánja alakítani.

Budapest, 2017. december 22.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút ad a 180 perc címû mûsorban 2017. december 22-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Tudom, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét, szervezni fognak mindenfélét, korlátlan pénzügyi eszközeik vannak” – fogalmazott a kormányfő Soros György köreiről szólva, akik szerinte „iszonyatos pénzeket mozgósítottak” az ellenzék győzelméért, mert nekik nem jó, ha nemzeti, bevándorlásellenes kormány van. A miniszterelnök közölte ugyanakkor, neki az a dolga, hogy megvédje Magyarországot a spekulánsokkal szemben. Orbán Viktor azt is mondta, hogy a kormány értelmezése szerint a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ezért erkölcsi kötelesség erről beszélni, és ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, „százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani“.

Átalakítják a magyar kormány agyközpontját

Orbán Viktor a Miniszterelnökség átalakítását tervezi, azt is bejelentette, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse. A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott, szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját“, másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni.

Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai

-tette hozzá.

Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke.
Kép: 24.hu

Orbán Viktor jelezte azt is, mielőbbi kormányalakításban érdekelt ő is és az ország is, a tárgyalások zajlanak, „gyorsan lesz új kormányunk“. Attól viszont „óvnám magunkat” – mondta -, hogy új minisztériumok legyenek, mert ami bevált, azt nem kell megjavítani.

Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel

-közölte. Célul tűzte továbbá, hogy a parlament – a korábbi évekhez hasonlóan – a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára, mert egy rendkívül tehetséges és tapasztalt miniszter – közölte.

Harminc éves megállapodás a nőkkel

A demográfia, családtámogatás kérdésében Orbán Viktor azt mondta, szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük. A gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy – hangsúlyozta, hozzáfűzve, a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.

Új emberekkel

A parlamenti választás eredményéről szólva úgy értékelt, a választók megerősítették az alapvető célokat, vagyis a gazdasági növekedést, a rendben lévő pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság elérését, a családok támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését, valamint a biztonság garantálását, „a bevándorláspolitikában ne engedjük Európában, Magyarország maradjon magyar ország“. A miniszterelnök – jelezte – e „régi, változatlan célok” mellett új kormánystruktúrát tervez „nagy részben új emberekkel“.

Nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot

-erősítette meg álláspontját a kormányfő.

Forrás/fotó: MTI