forrás: m4sport.hu

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 200 méter háton a riói játékok pénteki versenynapján.

A brazil metropoliszban korábban három aranyérmet szerzett bajai úszó 2:06.05 perces idővel, óriási csatában lett második az amerikai Maya Dirado mögött. A huszonhét éves Hosszú korábban 400 méter vegyesen világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második legjobb idejével, 200 méter vegyesen pedig olimpiai rekorddal nyert.

Hosszú az előfutamban, majd az elődöntőben is országos csúcsot úszott, a fináléban azonban minimálisan, két századdal elmaradt ettől. A néhány magyar szurkolótól is hangos Olimpiai Uszodában a rajtot követően a Vasas szupersztárja – aki az elő és a középfutamban egyedüliként úszott 2:07 perc alatti időt, ezzel több mint egy másodperccel volt jobb a másodiknál – szinte azonnal az élre állt, az első forduló után világcsúcsrészidőn belül volt és magabiztosan vezetett, féltávnál már közel egy testhosszal ellépett. Az utolsó 50-re fordulva sokkal jobban jött ki a delfinezésből, és ekkor úgy tűnt, nem vehetik el tőle a győzelmet, az amerikai azonban óriási hajrával feljött, s végül jobb benyúlásával hat századdal győzött.

Hosszú mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve 50 és 25 méteres medencében. Ezzel a második helyével 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert.

Riói olimpia, női 200 m hát:

olimpiai bajnok: Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:05.99
2. HOSSZÚ KATINKA 2:06.05
3. Hilary Caldwell (Kanada) 2:07.54

Hosszú Katinka a döntő után mosolyogva nyilatkozott az M4 Sportnak:

Hosszú mentalitását jól tükrözi, hogy a második hely rögtön munkára is ösztönzi. “Ez a versenyszellem bennem van, főleg úgy, hogy pár századdal kaptam ki. A tüzet már érzem, megindult bennem” – mondta Hosszú, aki 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második leggyorsabb úszásával, 200 méter háton pedig olimpiai rekorddal győzött. “De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen”. A Vasas világklasszis versenyzője elárulta, annyira elfáradt az utolsó döntőjében, hogy a levezetés során hányt. “Az utolsó huszonöt méteren szinte már a lábamat sem éreztem, ennyi volt bennem, ma ő volt a jobb. Lehet, hogy a sors akarta így, hiszen neki ez volt élete utolsó versenye, nekem pedig adott egy kis tüzet, hogy jövőre a budapesti világbajnokságon úgy álljak fel, hogy talán ennél a három arany, egy ezüstnél is szebb lesz” – mondta Hosszú, aki mindössze hat századdal kapott ki az amerikai Maya DiRadótól.

Korábban több magyar versenyző esetében is elhangzott, hogy “nyomta őket az öt karika”, azonban természetesen ez Hosszúnál nem érvényesült: “Szerencsére sikerült végig úgy versenyeznem, ahogyan azt előre elterveztem, teljesen ki tudtam zárni azt, hogy olimpia van. Évközben százmilliószor leúsztam már a négyszáz és a kétszáz vegyest is, tudtam, mit kell csinálnom. Csak el kellett engednem magam és azt csinálni, amit tudok”. Hosszú arról is beszélt, hogy a különböző vádaskodásokból is inkább erőt kovácsolt.“Egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián, azt, hogy ez az egyetlen dolog, ami nem jön össze, bármikor aláírtam volna. Azért ez a négy érem jelzi, hogy jó úton járunk. Mindvégig bíztunk abban, amit csináltunk, lehajtottuk a fejünket és keményen dolgoztunk. Mindent beleadtam, ennyi volt, de azért a három arany, egy ezüst ennyi voltnak nem rossz…” – jegyezte meg Hosszú, aki mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon az 50 és 25 méteres medencéket is beleszámolva.

A riói olimpián 200 méter háton ezüstérmes Hosszú Katinka portréja:

Született: 1989.05.03., Pécs
Klubja: Vasas SC
Versenyszámai: 200 m vegyes, 400 m vegyes, 100 m hát, 200 m hát, 4×200 m gyorsváltó

Olimpiai eredményei: 1. (400 m vegyes, 100 m hát, 200 m vegyes, 2016), 2. (200 m hát, 2016), 4. (400 m vegyes, 2012), 6. (4×200 m gyorsváltó, 2016), 8. (200 m vegyes, 2012) 9. (200 m pillangó, 2012), 12. (400 m vegyes, 2008), 17. (200 m vegyes, 2008), 31. (200 m gyors, 2004)

További kiemelkedő eredményei: világbajnok (400 m vegyes, 2009, 2013, 2015; 200 m vegyes, 2013, 2015), vb-3. (200 m vegyes, 2009; 200 m pillangó, 2009, 2013, 200 m hát, 2015), Európa-bajnok (200 m vegyes, 2010, 2012, 2014, 2016; 4×200 m gyorsváltó, 2010, 2016; 200 m pillangó, 2010, 2012; 400 m vegyes, 2012, 2014, 2016; 100 m hát, 2014, 200 m hát, 2016), Eb-2. (400 m vegyes, 2008, 2010; 4×200 m gyorsváltó, 2012; 200 m gyors, 2014; 100 m hát, 2016), Eb-3. (200 m pillangó, 2014; 4×200 m gyorsváltó, 2014)