Szinte alig valósított meg bármit is kampányígéretei közül Karácsony Gergely, amióta ő vezeti Budapestet. Kedden van 100 napja, hogy őt választották meg főpolgármesternek, eddig azonban – ahogy az M1-nek nyilatkozó szakértő fogalmazott – csak látszatintézkedései voltak.

A főpolgármester az M1 stúdiójának volt a vendége, elégedetten beszélt például arról, hogy sikerült leállíttatnia a számos nemzetközi díjjal elismert Liget-projektet – hangzott el az M1 Híradójában.

Szeptemberre készült el Karácsony Gergely 135 pontból álló főpolgármester-jelölti programja, aminek egyik legtöbbet hangoztatott eleme a klímavészhelyzet kihirdetése volt, amit a fővárosi közgyűlés novemberben meg is tett.

 

A hivatalos, 135 pontból álló programból azonban ezzel együtt eddig mindössze három ígéret valósult meg. A klímavészhelyzet kihirdetésén túl ingyenes lett a közösségi közlekedés az álláskeresők számára és főkertészt nevezett ki Budapest élére. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója látszatintézkedéseknek nevezte Karácsony Gergely eddig mindössze három megvalósított programpontját.

Az új főpolgármester ígéreteinek eddig mindössze két százalékát valósította meg. Programpontjának két elemével nem is kellett foglalkoznia, mert azok már eddig is érvényben voltak, tízet elkezdett, azonban az ígéretek majdnem 90 százaléka eddig nem valósult meg: százharmincötből százhúsz esetében nem történt érdemi lépés sem.

Karácsony Gergely az M1-en azt mondta: több konkrét intézkedést is megvalósítottak, részleteket azonban a klímavészhelyzet kihirdetésén és a Liget-projekt leállításán túl nem közölt a főpolgármester. „Ez a program Budapest jövőjéről szól, és nagy részét ebben a ciklusban akartuk eleve megvalósítani. Ezt a programot tartjuk és ennek a programnak a szisztematikus megvalósításán fogunk dolgozni” – mondta a főpolgármester.

Farkas Örs arról beszélt: nem csak az a baj, hogy Karácsony Gergely ígéretei közül alig valósult meg eddig valami, hanem az, hogy közben a háttérben a városháza gyakorlatilag kifizetőhellyé vált.

Hozzátette, ahelyett, hogy Karácsony Gergely az általa vizionált politikai gödörből kirántotta a fővárost, inkább beletaszította és visszahozta a Demszky korszaknak vagy a Gyurcsány korszaknak az embereit. Farkas Örs szerint a főpolgármester és a kerületi polgármesterek döntéseikkel azokat a politikai érdekköröket támogatják, amelyek hatalomba segítették őket.

M1, Hirmagazin.eu