Nyílt levél Jávor Benedek méltatlan kijelentése kapcsán címmel jelent meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának nyílt levele a közösségi oldalán.

Az államtitkár levelében Karácsony Gergely főpolgármestert kéri Jávor Benedekkel, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselőjével kapcsolatos korábbi döntésének felülvizsgálatára.

Novák Katalin

11 órája

Nyílt levél Jávor Benedek méltatlan kijelentése kapcsán.

Tisztelt Főpolgármester Úr!

2020. január 1-től, az Ön személyes megbízásából párttársa, a szintén “Párbeszédes” Jávor Benedek képviseli Budapestet, és a budapestieket Brüsszelben. Az elmúlt évek során bizonyára volt alkalma megismerni pártjuk egyik alapítóját, ha mégsem, talán levelem segítségére lesz ebben, és így abban is, hogy időben felülvizsgálja korábbi döntését.

Továbbiak

„Főpolgármester Úr! Ön kinevezése után azt mondta, hogy olyan főpolgármester szeretne lenni, aki azokat is képviseli, akik nem Önre szavaztak. Én 24 éve Budapesten élek, és nem Önre szavaztam. Joggal várom el tehát, hogy olyan embereket nevezzen ki felelős beosztásba, akik nem gyalázzák mások emberi méltóságát” – írta Novák Katalin.

 

„Bízom benne, hogy Főpolgármester úr tájékozódik, levonja a következtetéseket, elhatárolódik párttársa és személyes kinevezettje mocskolódó kijelentésétől, és olyanokat bíz meg a jövőben a budapestiek képviseletével, akik nem gyűlöletet szítanak” – tette hozzá.

Jávor Benedek Novák Katalin keddi római látogatása apropóján eredetileg angol nyelvű Twitter üzenetében azt írta, imádkozik, hogy ne legyen kavarodás a meghívókban, és Novák Katalin „nehogy véletlenül egy ungabungaparti közepén találja magát a keresztény családi értékekről szóló beszélgetés helyett”.

hirado.hu, Hirmagazin.eu