A csoportoktól maszkhordást várnak el, rendet biztosítanak a temetőkben.

Már nagy a forgalom a temetők környékén. Mindenszentek és halottak napja miatt ilyenkor százezrek látogatnak ki a sírkertekhez, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. Országszerte a legtöbb temetőt érintő járat sűrűbben közlekedik a hétvégén.

A hatóságok ezért azt kérik, hogy aki a tömegközlekedést használja, a járművön és a megállóban is viseljen maszkot

– derült ki az M1 Híradójából.

Már szombat délelőtt sokan kilátogattak a temetőkbe, hogy gyertyát, mécsest gyújtsanak elhunyt szeretteik emlékére. A parkolók ilyenkor hamar megtelnek, torlódások alakulhatnak ki a temetők környékén. A rendőrség ezért fokozott figyelmet kér mindenkitől.

A rendőrök munkáját polgárőrök is segítik a legtöbb temetőben. Többek között figyelmeztetik a látogatókat a helyes maszkviselésre, illetve, ha kell egyből intézkednek is a helyszínen.

Sűrűbben közlekedő járatok

Országszerte a legtöbb temetőt érintő járat sűrűbben közlekedik a hétvégén. A hatóságok ezért azt kérik, hogy aki a tömegközlekedést használja, a járművön és a megállóban is viseljen maszkot.

A legtöbben komolyan vették a szabályokat. A szabad levegőn is hordják a maszkot és kerülik a tömeget. A temetőkben pedig fokozottan figyelnek a megemlékezők biztonságára.

Ilyenkor gyakoriak a tűzesetek

Csak a budapesti Fiumei úti sírkertbe több mint 10 ezren látogatnak ki. Ezért nemcsak hosszabb nyitva tartással, kihelyezett figyelmeztető táblákkal, hanem sűrűbben fertőtlenített környezettel is várják a megemlékezőket.

A járványügyi előírások mellett fokozottan figyelni kell a biztonsági előírásokra is, ugyanis ilyenkor gyakoriak a tűzesetek is a temetőkben. Aki  tüzet észlel, értesítse a temetői biztonsági szolgálatot és a tűzoltókat.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu