Szinte semmilyen támogatásra nem számíthattak az állam részéről a balliberális kormányok idején azok a fiatalok, akik házasságot és családalapítást terveztek.

Ezen a téren is fordulat állt be 2010-ben, július 1-jétől, a családvédelmi akcióterv első elemeinek életbe lépésével pedig tovább bővül a családtámogatási rendszer – mondta a Magyar Nemzetnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a lap szombati számában megjelent interjúban emlékeztetett arra, hogy július 1-jével négy új elemmel bővül a családtámogatási rendszer: a babaváró támogatással, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó hitelek kibővítésével és az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklésével.

Az államtitkár szerint kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok házasságban, átlagosan legalább két gyermeket nevelve szeretnének élni, sokan azonban anyagi akadályok miatt nem tudják ezt megvalósítani. A kormány 2010-ben azt a célt tűzte ki, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani.

„Egy ma Magyarországon élő fiatalnak vagy családnak számos lehetősége van. Soha annyi segítségük nem volt, mint most. Most ezek a magyar fiatalok nemcsak a szülők megtakarításaiból tervezhetik a jövőjüket, hanem állami segítséggel saját erőből is képesek lehetnek rá” – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve, hogy a gyermekvállalási kedv húsz éve nem volt akkora, mint tavaly, ami igaz a házasságkötések számára is.

Kitért arra is, hogy a családtámogatásokról igyekeznek közérthető és széleskörű tájékoztatást adni. A napokban indult el a Család.hu új aloldala, ahol az érintettek mindent megtalálhatnak: hátteret, szakértői interjúkat, kérdezz-feleleket. Készül egy kiadvány is, amelyben praktikus információkkal látják el az édesanyákat és az édesapákat. Kísérleti jelleggel pedig már tizenhét kórházban adnak Családbarát Magyarország babacsomagot.

A falusi csokról szólva hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy ne csak Budapesten és a nagyvárosokban, de a vidéki Magyarországon is minél könnyebb legyen családot alapítani, dolgozni, gyermeket nevelni, élni. Novák Katalin hozzátette: a családbarát gondolatnak a köznevelésben is hangsúlyosabban kell megjelennie, a legújabb nemzedéket a családbarát értékek mentén kell nevelni.

MTI