Tizennyolc hónapja egy olasz hullaházban fekszik egy 24 évesen elhunyt magyar lány, Mata Arietta, akit Modena közelében gyilkoltak meg.

Hozzátartozóinak nincs pénzük hazahozatni és eltemetni, az ugyanis több millió forintba kerülne.

Bors cikke szerint a napokban több olasz lap is elővette az „elfeledett lányként” emlegetett Arietta tragikus történetét. Azt írják: két karitatív szervezet is összefogott annak érdekében, hogy összegyűjtsék a pénzt a lány tisztességes temetésére és esetleges hazaszállítására.

– Körülbelül két hónapja kérdezték meg tőlünk, hozzájárulunk-e ahhoz, hogy a lányunkat elhamvasszák. Több mint kétmillió forint lenne a holttest hazaszállíttatása, de nekünk nincsen ennyi pénzünk. Azt mondták, ebben a hónapban meg is történhet a szertartás, de még nem kaptunk értesítést. Azt kértem ugyanis, előtte szóljanak, hogy legalább egy gyertyát tudjak gyújtani itthon érte – mondta el a Borsnak a halott lány apja.

A prostituáltként dolgozó Arietta holttestére a helyi vasútállomáson bukkantak rá: először felmerült, hogy a fiatal vonatbaleset áldozata lett, de kiderült, hogy életét egy, a rendőrök által jól ismert szadista férfi oltotta ki: megpróbálta kirabolni a lányt, majd, akár egy rongybabát, a száguldó vonat elé lökte.

A közelben tartózkodó prostituáltak látták a történteket, ők vezették el a zsarukat a férfihoz, akit a térfigyelő kamerák felvételei és a mobilja koordinátái alapján azonosítottak. Kiderült, hogy a Szardíniá­ról származó C. 23 évet ült rács mögött egy brutális bűntett miatt. 1994-ben ítélte el a bíróság, miután megtámadott egy idős asszonyt. A férfi megpróbálta kifosztani szépkorú áldozatát, majd elrabolta, kegyetlenül megkínozta, végül kivégezte. A gyilkosságért kapott börtönbüntetéséből három évvel ezelőtt szabadult. Miután kiengedték, raktári munkásként dolgozott.

blikk, bors