Romániának nincs miniszterelnöke, a kormányt a „bűnöző” Liviu Dragnea (szociáldemokrata pártelnök) vezeti a háttérből közvetítőkön keresztül – jelentette ki Klaus Iohannis államfő pénteken.

A jobboldali elnök rögtönzött sajtóértekezletén arra reagált, hogy Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök az alkotmánybíróságnál emelt panaszt ellene, arra hivatkozva, hogy az államfő hátráltatja a kormány munkáját, mivel több mint két hete halogatja két – a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága által eldöntött – minisztercsere végrehajtását.

Iohannis leszögezte: szerinte nem alkotmányos, hanem politikai ügyről van szó, amely nem a testületre tartozik, de a kormány lépése után most már biztosan nem fog új minisztereket kinevezni, megvárja az alkotmánybíróság döntését.

Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök korábban Klaus Iohannis államfő elleni vádaskodással reagált arra, hogy a hétvégén őt lejáratni próbáló kiszivárogtatások nyilvánosságra hozatalát harangozta be a Rise Project nevű tényfeltáró lap. A lap szerint egy Teleorman megyei lakos egy Dragneával összefüggésbe hozható, bizalmas dokumentumokkal teli bőröndöt talált a telkén, mire Dragnea egy szerdai sajtótájékoztatón szintén egy bőröndből vett elő Iohannist érintő „ügyiratokat”, amelyekkel a korrupcióellenes ügyészeknek szerinte foglakozniuk kellene.(MTI)

Forrás: Blikk.hu

MTI/EPA/Robert Ghement