Nagykanizsa — Halálház. Csak így hívják a helyiek a Platán sor egyik társasházát, ahol szinte minden lakásban gyászolnak valakit.

A pincében álló trafó látja el árammal az utcai lámpákat és a szomszédos házakat. Az áramszolgáltató cég korábban bevizsgálta a transzformátorállomást, annak alapján úgy vélték, semmi sem indokolja, hogy elvigyék azt az épületből. Bár a tisztiorvosi szolgálat is vizsgálódott a helyszínen, a daganatos megbetegedések okára nem talált bizonyítékerejű magyarázatot. A lakók azonban továbbra is lebetegednek.

A pincében lévő transzformátor látja el árammal az utcát és a környéket, a lakók évek óta félnek a betegségektől / Fotó: Virág Márton

A földszinti lakásban jól hallani a pincében lévő transzformátorállomás zümmögését, de a szakemberek szerint a sugárzás nem káros az egészségre. Csakhogy újabb és újabb lakók haltak meg daganatos megbetegedésben, amiért – a hozzátartozók szerint – az elektromágneses sugárzás a felelős.

– Akkor kezdtünk pánikba esni, amikor a szomszéd lépcsőházban meghalt a Magdi és az András. Őket követte a velem szemben lakó Gizi néni, a Kovács néni, aztán az Ilike, majd a Nusika és a Lajos – sorolja a neve elhallgatását kérő lakó. – Ők mindketten leukémiában haltak meg.

Tóth Tamás (58) zenész ugyanabban a lakásban él, ahol az édesanyja pár éve rákban elhunyt. 

– Hát persze, hogy azonnal elköltöznék, de eladhatatlanok ezek a lakások – panaszolta a zenész. – Miután eltemettem az édesanyámat, a földszinten élő házaspár is megbetegedett. Az új lakók utólag jöttek rá, hogy egy trafóállomás zümmög az ágyuk alatt. Csapot-papot hátrahagyva kiköltöztek külföldre.

11 éve Szabó Veronát a szomszédja azzal köszöntötte: „Üdv a halálházban.” Ő is itt ragadt.

 Kínunkban már csak nevetünk azon, hogy mi is félig a sírban vagyunk a halálházban. A szomszédasszonyom azzal viccelődött, legközelebb vajon melyikünk lesz a soros? – tette hozzá a Blikknek Verona. – Évek óta kérjük, vigyék el a pincénkből a trafót, de csak ígéreteket kaptunk, tetteket senkitől.

A halálház szomszédságában egy rét fekszik, rózsabokrokkal, paddal, árnyas fákkal. Ott lenne is hely a berendezésnek, de a rét szélén óvoda van, ezért a gép marad az alagsorban.

Mit okoz az elektroszmog?

Az elektromágneses sugárzás természetes forrása például a vihar, a Nap, a Föld, a csillagok, míg a mesterséges elektromágneses sugárzást az elektromos berendezések, hírközlés eszközei, elektromos vezetékek, váltóáramforrások bocsátják ki. Bár teljesen nem bizonyított az egészségkárosító hatás, több kutatás kifejezetten károsnak írja le. A szervezetet érő elektromos sugárzás akár a testhőmérséklet emelkedését is előidézheti. Tartós sugárzás esetén pedig alvászavar, ingerlékenység, szív- és érrendszeri betegségek vagy akár meddőség is kialakulhat.

blikk