Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetője volt az egyik szakértő, aki elkövette azt a hibát hogy Gődény Györggyel és társával leült „vitázni” az ATV Csatt című műsorában, azt a hamis látszatot keltve, hogy a vírustagadók hiteles „szak”emberek.

Mindenesetre a valóságtagadók körében Boldogkői neve ismertté vált, aminek meg is lett az eredménye.

„Egy I. Péter nevű alak rendőrségi feljelentést tett ellenem, mert nem tettem eleget a fenyegetőzéseinek. Állítása szerint 966 ember halt meg az mRNS vakcinázás következtében az USA-ban. E tények ellenére én az oltások mellett állok ki.

Ezt írta: „Mondja el az embereknek az Igazságot vagy feljelentem Népírtásért”. A következő levelében csatolta a feljelentésére adott rendőrségi választ, hogy iktatták és igen magas szintre továbbították azt (a konkrét levelet nem oszthatom meg). Sokan fenyegettek – Hány ilyen feljelentés csücsülhet a rendőrségen vajon?” – idézte fel Facebook-bejegyzésében a kutató.

Boldogkői Zsolt elárulta, hogy a fenyegető korábban azt követelte tőle, mondja el az igazságot az embereknek vagy feljelenti őt népirtásért. A professzor azonban ennek nem tett eleget.

A biológus jelezte, hogy nem lepődött meg azon, hogy feljelentették, mert már korábban is fenyegetőztek ezzel. Egy blogon például az „egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekményére való felbujtással” vádolták, azonban nem tud arról, hogy valaki komolyan vette volna azt a feljelentésre buzdítást.

alfahír

Hirmagazin.eu