Nem lassul a koronavírus-világjárvány terjedése, Európában a második hullámra készülve szigorítják a járvány elleni intézkedéseket.

 (Fotó: EPA/Enric Fontcuberta)

Csütörtök este világszerte 13 589 273 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, a halálesetek száma 584 990 volt, és 7 607 033-an gyógyultak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid – 19-betegségből a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. A legtöbb fertőzöttet továbbra is az Egyesült Államokban regisztrálták, szám szerint 3 499 771-et, a betegségbe 137 420-an haltak bele.

Olaszországban, ahol 20 új halálesettel csütörtökre meghaladta a 35 ezret járvány áldozatainak száma, és 230 új fertőzöttel a járvány kezdete óta elérte a 243 736-ot a fertőzötteké, katonák zárták le a vöröskereszt központját Jesolo városában, miután az itt tartózkodó menedékkérőkből negyvenketten, valamint a központ egyik olasz munkatársa pozitívnak bizonyultak.

Három országgal bővült a veszélyes országok sora

Az egészségügyi tárca további három országgal, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval bővítette az úgynevezett vörös kategóriájú, vagyis a koronavírus-járvány szempontjából kiemelten veszélyes országok sorát.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentése szerint tilos a beutazás Olaszországba, valamint az Olaszországon keresztüli átutazás is mindazok számára, akik az utóbbi tizennégy napban Szerbiában, Koszovóban és Montenegróban tartózkodtak.

Szerbiában egy nap alatt 351 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba,

az azonosított fertőzöttek száma ezzel már megközelíti a húszezret. Az utóbbi 24 órában 18 983-ról 19 334-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Szerdán 11 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 429-re nőtt.

Montenegróban egy nap alatt 1453-ról 1522-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Nem volt halálos áldozata a vírusnak szerdán, így a halottak száma 26 maradt. Nagy-Britanniában újabb 66 beteg halt meg egy nap alatt, így csütörtökre a halálos áldozatok száma 45 119-re nőtt. A 642 napi új fertőzöttel a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 292 552-őt.

Gyászszertartáson búcsúztatták a több tízezer halálos áldozatot a spanyol fővárosban

Hivatalos állami gyászszertartáson búcsúztatták a koronavírus járvány több tízezer halálos áldozatát a spanyol fővárosban csütörtökön. A madridi királyi palota udvarán tartott nagyszabású megemlékezés az áldozati láng meggyújtásával vette kezdetét, amely köré később egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el az esemény meghívottjai.

A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a mintegy 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 257 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta.

A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

Meghaladta a 200 ezret az igazolt koronavírus-fertőzések száma Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint, az aktív esetek száma viszont csupán ötezer körül van a több mint 83 millió lakosú országban.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 9063 regisztrált fertőzött halt meg. A járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll, amelyeket eddig rendre sikerült megfékezni.

Nem mérséklődik jelentősen Horvátországban és Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek napi száma. Horvátországban szerdán 86-tal nőtt és elérte a 4039-et az új fertőzöttek száma.

Kedden ez a szám 92 volt.

Nem történt újabb haláleset, így a járvány halálos áldozatainak száma 120 maradt. Szlovéniában az elmúlt 24 órában 19-cel 1897-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Ez megegyezik az előző napi adattal. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 111 maradt.

Romániában 777 új megbetegedést diagnosztizáltak

Romániában 777 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, és ezzel ismét megdőlt az egy nap alatt jegyzett megbetegedések csúcsa. A csütörtökön kora délután

közölt adatok szerint a járvány kezdete óta 35 003-an fertőződtek meg az országban az új típusú koronavírussal.

Közülük 22 189-en meggyógyultak, 1971-en meghaltak (19-en az elmúlt 24 órában). Jelenleg 10843 aktív fertőzöttet tartanak számon, közülük 8697-et kórházban kezelnek.

Litvánia szigorítani tervezi az Európai Unió határain túlról és meg egy sor országból érkező állampolgárok beutazásának feltételeit, miután nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma. Az Európai Unión és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) kívüli államok polgárai számára kötelezővé teszik a koronavírus-tesztet és a 14 napos karantént a beutazást követően.

A lett kormány egymilliárd eurót szabadított fel válság kezelésre

A lett kormány mintegy egymilliárd eurót szabadított fel a koronavírus-világjárvány okozta válság következményeinek enyhítésére.
Az előző napihoz hasonlóan csütörtökre megint nyolcszáznál több új koronavírusos beteget regisztráltak Ukrajnában, velük együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma már meghaladta az 56 ezret az országban.

A járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma az előző napi 848 új esettel együtt elérte az 56 ezer 455-öt. Előző nap 18 újabb haláleset történt, így már 1445-en haltak bele a betegségbe.

 (Fotó:  EPA/Julien Warnand)

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 6428-cal 752 797-re emelkedett. Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (3 499 741, Brazília (1 966 748) és India (968 876) után.

Az aktív esetek száma 2182-vel 209 168-re csökkent. A halálozások száma 167-tel 11 937-re, a gyógyultaké pedig 8443-mal 531 692-re emelkedett. A járvány miatt elmarad a július 26-ra kitűzött, úgynevezett Halhatatlan Ezred-felvonulás.

Az országos szinten milliókat megmozgató megemlékezésen, amelyen az utódok a második világháborús veteránok portréival vonulnak fel, hagyományosan a győzelem napján, május 9-én szokták megrendezni.

Hirmagazin.eu