Havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel – énekelték a háború előtti nagy slágerben.

A helyzet most is hasonló: egy friss kutatás szerint az emberek többségének havi 200 ezer forint kellene ahhoz, hogy kényelmesen kijöjjön a jövedelméből.

Visszafogott költések

A tavalyi karácsonyhoz képest visszafognák költéseiket a magyarok, 35 százalékuk szeretné még kevesebből megúszni az év végét. A legtöbben 100 000 forinttal terveznek az ünnepekre, ebből szeretnék kigazdálkodni az ajándékokat és a menü hozzávalóit is. A felnőtt lakosság 18 százaléka azonban egyáltalán nem fog költeni a karácsonyra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásból.

A megkérdezettek 20 százaléka állítja, hogy kényelmesen kijön a jövedelméből. Ugyanakkor a válaszadók négyötödének hiányos a családi kasszája. Ez a hiány havi szinten a többségnek mintegy 200 000 forintot jelent – ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez. Különösen látványos a változás a fiatalok körében: míg márciusban a 18–29 évesek 45 százaléka látta úgy, hogy kényelmesen megél, októberre ez az arány már 15 százalékra csökkent.

A legfrissebb hírek itt!

Az élelmiszerárak 40 százalékos emelkedése hatványozottan megjelenik a konyhapénzre fordítható összegben is. Július óta átlagosan 30 000 forinttal többet költenek a megkérdezettek konyhapénzre, és a következő hónapokban további drágulásra számítanak. Míg jelenleg átlagosan 142 000 forintot költenek erre az emberek, úgy vélik, néhány hónapon belül akár 200 000 forint feletti összegbe is kerülhet majd ugyanaz a fogyasztói kosár.

A kutatást ismertető Bank360.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a nehezebb anyagi körülmények ellenére nem nőtt azok aránya, akik hitelt terveznek felvenni a karácsonyi költések fedezésére, a bevételek és kiadások egyensúlyban tartása jelenleg csak a negyedik legfontosabb hitelcél a személyi kölcsönök esetében.

  • A magyarok 11 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben. A legnépszerűbb hiteltípus a személyi kölcsön, az átlagos hitelösszeg 1,2 millió forint.
  • A leggyakoribb hitelcélok a lakásvásárlás és a lakásfelújítás (32-32%), a harmadik helyen az autóvásárlás áll (22%).
  • A hitelt felvenni szándékozók 11 százaléka a családi kassza egyensúlyban tartására, 5 százaléka pedig a rezsiszámlák kifizetésére költené a pénzt.
  • Az elmúlt negyedévben 6 százalékkal emelkedett azok száma, akik a hitelfelvétel lehetőségét vésztartalék képzése miatt tartják elképzelhetőnek.

Egyre kevesebben vesznek ajándékot karácsonyra

Évről évre kevesebb ajándék gyűlik a karácsonyfa alatt: a 2019-es 78 százalékról idén 58 százalékra csökkent azok száma, akik ajándékot vásárolnak. Azok, akik szeretnék meglepni családjukat, barátaikat, átlagosan 47 500 forintos keretben gondolkodnak, míg 2021-ben ez az összeg átlagosan mintegy 35 800 forint volt. Hiába törekednek tehát a magyarok a karácsonyi költségek visszafogására, aki vásárol ajándékot, az sokkal jobban a zsebébe nyúl, mint tavaly.

A legfrissebb hírek itt!

kutatásból kiderül, hogy a november a karácsonyi ajándékvásárlás legfőbb szezonja, 50 százalék ekkor kezdi el megvenni a meglepetéseket, és jellemzően 4-6 embert terveznek megajándékozni. A slágertermékek között továbbra is megtalálhatók az illatszerek, a ruhanemű és a könyv.

Mivel a tavalyi karácsonyra már kevésbé nyomta rá a bélyegét a koronavírustól való félelem, ezért szívesebben vásároltak a magyarok az üzletekben, mint az online térben. Úgy tűnik, idén ez a tendencia megtörni látszik: a felnőtt lakosság körében az ajándékot adók 55 százaléka előnyben részesíti a neten webshopból való vásárlást.

Ugyanazt, de olcsóbban

Megjelenik a takarékosság az ünnepi menüsorban, ugyanis a magyarok 46 százaléka minél olcsóbb alapanyagokból szeretné a karácsonyi asztalra varázsolni a család kedvenceit. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy mást sütne-főzne, mint a korábbi években, egyharmaduk nem változtat a megszokott, jól bevált ünnepi menün.

A legfrissebb hírek itt!

A Cofidis Hitel Monitor kutatásból az is kiderült, hogy szűkebb körben telnek majd az ünnepek. Kevesebben indulnak rokonlátogatóba: a magyarok 39 százaléka látja úgy, hogy fogad majd vendégeket, 41 százalékuk pedig már októberben úgy gondolta, nem látogatja meg rokonait, ismerőseit. 2021-hez képest ez 14 százalékos emelkedés, melyben szerepet játszhat, hogy aki vendégségbe megy, az ajándékot is vinne magával.

A fa megmarad, de egyre gyakrabban csak műanyagból

Van, ami nem megy ki a divatból: a magyarok kétharmada idén is állít karácsonyfát. Ahol lesz fa, ott az otthonok több mint felében már műfenyőt díszítenek. Vágott fenyőt a magyarok 30 százaléka vesz, 10 százaléka pedig földlabdás verziót választ. A fenyőre legtöbben 10 ezer forint körüli összeget szánnak, az ünnepi dekoráció másodlagos: a magyarok 73 százaléka idén egyáltalán nem költ erre.

blikk

Hirmagazin.eu

ElőzőVolodimir Zelenszkij elárulta, hogyan érhetne véget a háború
KövetkezőItt a dátum: jön a hó Magyarországra!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza