Egy friss je­len­tés sze­rint közel negy­ven­ezer olyan mig­ráns buj­kál Auszt­ri­á­ban, akik­ről a ha­tó­sá­gok szinte sem­mit sem tud­nak.

Komoly kritika érte a migrációs ügyekkel foglalkozó osztrák minisztériumot. Az osztrák állami számvevőszék ugyanis  arról ír, hogy 2010-2014 között 39.370 olyan bevándorló menedékkérelmét utasították el, akiknek az országból való kitoloncolásról semmilyen dokumentáció nem készült.

Ez magyarul azt jelenti, hogy a nyugati szomszédunknál közel negyvenezer olyan migráns él, akikről a hatóságok semmit sem tudnak. Az közzétett adatokból az is kiderül, hogy a 40 ezer bevándorló 27 százaléka Afrikából érkezett, ezzel ők vezetik a listát. Szintén botrányosnak mondható, hogy a dokumentált feljegyzések szerint több bevándorló hagyta el inkább önszántából az országot, mint amennyit sikeresen kitoloncoltak volna – írja a krone.at.

A jelentésben megjegyzik, hogy még ezeket a szabad akaratból történő kiutazásokat is nagy részben a német belügyminisztérium finanszírozta.  

Forrás: Ripost