Áramszünet miatt hosszú percekig raboskodott negyven ember az egyik fővárosi Lidlben. Több vásárló is pánikba esett, a helyzetet pedig az is rontotta, hogy klíma nélkül egyre melegebb lett az áruházban.

A Hűvösvölgyhöz közeli, Máriaremetei úti Lidlben, szerda délután egyszer csak elment az áram.

A hűtők leálltak, a villany, a kasszák felmondták a szolgálatot, az ajtók bezáródtak és úgy maradtak, se ki, se be egy darabig– mondta az Origónak az egyik ott vásárló, vagyis vásárolni akaró férfi. Elmondása szerinttöbben is pánikba estek, egyesek azért, mert nem lehetett tudni, meddig maradnak bezárva, mások pedig azért, mert nem tudtak bevásárolni.

Csak ezt a néhány dolgot szeretnénk, rohannánk haza, mert jön a család délután, de nem tudunk beszerezni semmit, most akkor hogy lesz, hova menjünk, ha egyáltalán mehetünk

– mondták többen.

A férfi elmondása szerintaz üzletben nagyjából 30-40 vásárló lehetett bent, plusz az alkalmazottak, akik próbálták nyugtatni az embereket.Elmondták, hogy áramszünet van, amit már bejelentettek az áramszolgáltatónál.

Nagyjából 10 perc múlva sikerült kinyitni az ajtókat.

Nagy nehezen találtak egy kulcsot, amivel lehet nyitni az ajtót”– mondja a férfi.

Ezek után még vártak egy kicsit, hátha visszajön az áram, de nem jött. Többen is ki akarták fizetni készpénzzel a termékeket, de mivel a kasszák nem működtek, erre nem volt lehetőség. Mindenkit megkértek, hogy hagyják az árut a kasszánál, majd az alkalmazottak visszapakolják.

Én szerencsére nem siettem sehova, de éhes voltam, és az is maradtam. Ami egy idő után kellemetlen volt, hogy a klíma is kikapcsolt, és kezdett meleg lenni– mondja a férfi.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Lidlt, amint válaszolnak a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Hirmagazin.eu