forrás: hirado.hu

A Vízöntő váratlan meghívást kap, a Rák nehezen képes kilábalni a betegségéből, a Halak a jó adottságaival örömet okozhat.

Kos (március 21.-április 20.)
Álmait és a valóságot igyekezzen össze egyeztetni, ha nem akar csalódást csalódásra halmozni. Kedvesében a valós embert lássa, és ne a vágyát vetítse rá. Az első alkalommal, amikor nem azt nyújtja, amit elvárt, nem kell azonnal a vészharangot megkongatnia. Értékelje át az elvárásait, és inkább adja alább, nehogy elveszítse, ha már sikerült meghódítania.

Bika (április 21.-május 20.)
Szeretné a kedvesével ott folytatni a kapcsolatukat, ahol abba hagyta, de kételkedik a sikerében. Úgy gondolja, hogy jó lenne minden munka nélkül megúszni a békülést, de ebbe ne reménykedjen. Igen keményen meg kell dolgozni a folytatásáért, s hogy a párja újra olyan legyen, mint a régi szép időkben. A boldogságért, mint mindenért az életben küzdenie kell.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Bármilyen feladattal bízzák meg a munkahelyén, azt szívvel lélekkel végezze el, mert a jól végzett munka öröme mellett elismerésben is részesül. A siker tovább erősíti majd a becsvágyát és így biztosan eléri a célját. Fontos, hogy a felettesei és a munkatársai is lássak, hogy jól döntöttek, amikor bizalmat szavaztak Önnek. A „nemszeretem” feladatot se utasítsa vissza.

Rák (június 22. – július 22.)
Nehezen képes kilábalni a betegségéből és lassabban regenerálódik a szervezete, ha állandóan felidegesíti magát. Fölösleges a legkisebb ügyet is felfújnia, és mérgelődnie. A kiegyensúlyozott lelkiállapottal sokat segíthet a szervezetének. Inkább amennyit csak tud pihenjen, élvezze a semmit tevést, gyűjtse az erejét, mert hamarosan sok munkája lesz.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Bizonyos dolgokról alkotott véleményét érdemes lenne felülvizsgálni, mert a nézetei kissé idejét múltak. Oroszlán jegyűként hajlik rá, hogy makacsul ragaszkodjon az elképzeléséhez, mert attól fél, ha enged, akkor veszít a tekintélyéből. Sokkal nagyobb népszerűségre tehet szert, ha halad a korral és rugalmasan áll a felmerült problémákhoz. Mutasson jó példát.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kellemes napnak néz elébe, és alig hiszi el, hogy az ügyes bajos dolgait milyen hamar képes elintézni. Mindenhonnan segítséget kap és így az energiáit más területre összpontosíthatja, például a szerelemre. Ne hagyja, hogy a jó kedvét bárki vagy bármi is elrontsa. Vegyen valami kisebb ajándékot a szeretteinek, biztos örülnek neki, de saját magát is lepje meg.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Szíve hevesebben dobog, ha az esti találkozójára gondol. Legszívesebben előretekerné az órája mutatóját, hogy minél hamarább este legyen. A munkájára is alig tud koncentrálni, pedig tudja, hogy a feladatával mindenképpen végeznie kell. Ne aggódjon, mert Jupiter a szerencse bolygója már mindent elrendezett, és akivel találkozik, ugyan úgy várja már az estét.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Óvakodjon attól, hogy a párjával felmerülő problémákat eltúlozza. Ugyanis erőszakos megoldás sohasem lehet tartós és hatásos. Konoksággal nem megy semmire, inkább csak elmélyíti kettőjük között a konfliktust. Gondolja át, hogy érdemes e mindenáron ragaszkodni a véleményéhez, vagy jobb, a tartós békesség érdekében higgadtan átbeszélni mindent.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Vegye észre a kínálkozó lehetőségeket, még akkor is, ha pillanatnyilag kilátástalannak és zavarosnak látja a helyzetét. Mindig a megoldásra koncentráljon, és ne merüljön el az önsajnálatba. Sajnos a jegyében régóta tartózkodó Szaturnusz bolygó gyakorta okoz letargiát, amikor csak a szokásos optimista életszemléletére, gondolkodásmódjára hagyatkozhat.

Bak (december 22. – január 20.)
Ízületi problémák jelentkezhetnek, ami a hideg idő csak tovább fokozhat. Igyekezzen melegen és rétegesen öltözni, hogy a panaszok ne erősödjenek. Még akkor is, ha olyan programja van, hogy a megjelenésére ügyelnie kell. Hidegben való hosszabb tartózkodás esetén feltétlenül viseljen kesztyűt, és a meleg lábbelire is ügyeljen. A rendszeres úszás igen hasznos.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Váratlan meghívást kap, amire nem fontos azonnal igent mondania, inkább alaposan mérlegelje az előnyeit és főleg az esetleges hátrányait. Amennyiben egy cseppnyi kételye is támad, akkor bátran utasítsa vissza, mentse ki magát valami hihető indokkal. Ám, jobban jár, ha elmegy, mert sohasem tudja, hogy kivel ismerkedik meg, akire majd mindig számíthat.

Halak (február 20. – március 20.)
Érdemes olyan feladatokon törni a fejét, amivel elfoglalhatja magát a szabadidejében. Gondoskodó és segítőkész, hasznosítsa ezeket a tulajdonságait mások javára. A jó adottságaival örömet okozhat és segítségére lehet másoknak. Higgye el, az adás öröme boldoggá fogja tenni. Sohasem tudhatja, hogy kivel hozza össze a sors, akivel később tartós barátságot köthet.