forrás: hirado.hu

Az Oroszlán nyugodtan fogadja el barátai meghívását, a Nyilas egyre jobban látja, hogy nem illik össze kedvesével, a Bak most játszi könnyedséggel old meg egy feladatot, amitől idáig tartott.

Kos (március 21.-április 20.)
Próbálja elkerülni a konfliktusokat nem csak a családjával, de az utcán és a közlekedésben is. Az otthonában sem lenne kellemes egy jókora vita, de a közlekedésben kimondottan veszélyes lenne. Igyekezzen körültekintően vezetni amennyiben autóba ül és nyugodt maradni, még akkor is, ha mások rohannak vagy szabálytalankodnak. A biztonsága többet ér.

Bika (április 21.-május 20.)
Ügyesen bánik a szavakkal, okosan érvel, így maga mellé tudja állítani az illetőt, akitől a munkájában sok minden függ. Tudta, hogy lesz könnyű menet, de jó előre felkészült minden váratlan eseményre. Megfogadta, hogy nem lesz görcsös, és nem erőlteti mindenáron rá, az elképzelését. Gondolta, hagyja megtörténni a dolgokat, legyen úgy, ahogy a sors akarja.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Minden szükséges információt megkapott, így nincs más dolga, mint nekilátni a feladata elvégzésének. Na persze nem ebben a pillanatban, ráér majd később is, most nincs más dolga, mint pihenjen és élvezze, hogy nem kell a munkájával foglalkoznia. Eszébe se jusson már előre izgulni, hogyan alakulnak majd a dolgai, mert eddig is jól megoldotta.

Rák (június 22.-július 22.)
Idegrendszerének számos kihívással kell megbirkóznia, mert a lakó környezetében van egy személy, aki mindenáron szeretné felbosszantani. Valótlan dolgokat állít és nem által akár még jogi eszközöket is igénybe venni, hogy a vélt igazát bizonyítsa. Nagyon fontos, hogy ne vegye fel a kesztyűt, mert akkor a kirobbanó háborúskodásnak biztos sohasem lesz vége.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Fogadja el barátai meghívását, még akkor is, ha más programra vágyik. Ne sértse meg őket, azzal hogy visszautasítja a szíves invitálásukat, hiszen számítanak a megjelenésére. Már csak azért is legyen ott, mert szeretnék valakinek bemutatni, aki biztosan elnyeri a tetszését. Az is lehet, hogy csak üzleti kapcsolatba kerülnek egymással, de lehet több is belőle.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Kirándulni szeretne, a természetbe vágyik, mert zaklatott és nyugtalan. Úgy érzi, hogy a jó levegőn a szabadságszerető lelke megnyugszik és képes rendezni a gondolatait. Döntések egész sorozatát kellene hamarosan meghoznia, de még habozik, és nem tudja, hogy mit tegyen. Abban bízik, hogy a csendes, őszi színekben pompázó erdőben döntésre tud jutni.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Rettentően bántja, hogy nem tudja betartani az ígéretét, hogy együtt tölti a napját a családjával. Sajnos kénytelen csalódást okozni nekik, mert váratlanul olyan feladatra kérik meg, amit nem tud visszautasítani. Muszáj fontossági sorrendet felállítani, bármennyire is furdalja a lelkiismeret. Választani és dönteni kell, pedig ettől irtózik leginkább.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Kialakul egy kisebb vita a párjával, de már rég el is felejtette a dolgot. Nem úgy a társa, aki nem képes a csípős megjegyzésein egy pillanat alatt túltenni magát. Nem érti, hogy mért kell mindent annyira a szívére venni és sokáig a lelki sebeit dédelgetni. Skorpióként nagyon jó pszichológiai érzékkel rendelkezik, de a beleélő képessége most nem működik.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Egyre jobban látja, hogy nem illenek össze a kedvesével, mert a gondolkodásmódjuk szinte fényévnyi távolságra van egymástól. Kezd a rózsaszín köd felszállni a szeméről, és bár a szakítás gondolata is fáj, mégis úgy érzi, hogy semmi értelme sincs folytatni a kapcsolatukat. Elég volt egy olyan megjegyzést tennie, amivel sikerült kiábrándulnia belőle.

Bak (december 22.-január 20.)
Játszi könnyedséggel sikerül megoldani egy olyan feladatot, amitől idáig tartott. Persze a környezete előtt igyekezett eltitkolni, hogy fél a sikertelenségtől. Most, hogy már túl van rajta, végre fellélegezhet és sokkal szebb színben látja a világot. Úgy érzi, mintha egy nagy kő esett le volna a szívéről és elhatározza, hogy ezt most azonnal meg kell ünnepelni.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Családi összejövetelre hivatalos és örömmel készül a találkozásra. Nagy szó, hogy mindenki ott lesz, aki kedves a szívének. Ebben a rohanó világban nem olyan könnyű úgy szervezni az időpontot, hogy mindenkinek megfelelő legyen. Ezért boldog, hogy sikerül mindenkivel jól kibeszélgetni magát és megtudni, hogy milyen változások történtek az életükben.

Halak (február 20.-március 20.)
Jókedvűen ébred és semmi sem tudja elrontani a hangulatát, bármennyire is igyekeznek egyesek. Apró szurkálódással próbálják felidegesíteni, de elhatározza, hogy azért se veszi észre a mesterkedésüket. Sokat tanult a hibájából, mert máskor gyorsan visszavonult a csigaházába. Miért is keseredne el, amikor együtt lehet azokkal, akiket szeret?