forrás: hirado.hu

Az Ikrek nagyon közel jut céljához, az Oroszlán kis figyelmességgel veszi le a lábáról a párját, a Szűz túlságosan is sok feladatot vállal magára.

Kos (március 21.-április 20.)
Itt az ideje, hogy törődjön többet az egészségével. Menjen uszodába, vagy szaunázzon egyet. Igyon sok folyadékot és csak könnyű ételeket fogyasszon. Így ismét remek formában lesz. A testének és a lelkének egyaránt jót tesz a testmozgás és a kikapcsolódás. Szerencsésnek mondhatja magát, ha a szeretteit is rá tudja venni, hogy csatlakozzanak.

Bika (április 21.-május 20.)
Híres nyugalma már a múlté, feszült és mindent hajlamos túlzásba vinni, főleg az érzelmi életében. Rémeket lát, féltékenykedik, pedig ezzel csak ront a helyzetén. Vegye elő a józan és gyakorlatias életszemléletét, s mindjárt másképpen látja a problémákat. Az őszinteséggel sokkal többre menne, mert akkor a párja is tudná, hogy valójában mi a baja.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Már nagyon közel van a kitűzött céljához, most nem szabad meghátrálnia. Természetes, hogy az út végére elfáradt és kedvetlenné vált, szinte úgy érzi, hogy teljesen kiégett. Semmi új ötlet nem jut az eszébe, idegileg is elfáradt legszívesebben csak feküdne egész nap, mert jártányi ereje sincs. Szüksége van némi kikapcsolódásra, hogy összeszedje magát.

Rák (június 22.-július 22.)
Mindig történik valami váratlan esemény, ahogy most is. Egészen mást forgat a fejében, és már elég régóta készül rá, de most, hogy Cupido a szerelem nyilával eltalálta, felborult a napirendje. Kénytelen engedni neki, mert akivel megismerkedett, azzal szeretné tölteni az egész napját. A cél érdekében mindent háttérbe szorít, és csak a szerelemnek él.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Egy kis figyelmesség és máris sikerül levennie a lábáról a szíve választottját. Most még a hódítás van hátra és tökéletesnek érezheti a győzelmét. Magabiztosan viselkedik, mert a jól bevált módszerét alkalmazza, ami még idáig sohasem hagyta cserben. Azért még ne igyon előre a medve bőrére, hiszen még alig ismeri, és így hamar keserű csalódás érheti.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Túlságosan sok feladatot vállal magára és alig hagy időt arra, hogy a szervezete pihenhessen és regenerálódjon. Ennek pedig előbb vagy utóbb, de megissza a levét. A Szaturnusz bolygó nemcsak akadályokat gördít az útjába, hanem a kedélyállapotára is hatással van. Ezért érdemes kimozdulnia az otthonából, mert egy rövid séta jótékony hatású.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Rosszul teszi, ha egyszerre több vasat is tart a tűzbe. Ne hívja ki a sorsot maga ellen, ne keresse a bajt, mert jön az magától is. Hét közben különféle ürügyekkel talán tud időt szakítani a mellékútjaira, de hétvégén már a lebukás veszélye nélkül nem teheti meg. Hosszú távon egyszerre két helyen nem lehet helytállni, ezért jól gondolja meg, hogy mit tesz.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Szerelmi bánatában hajlik rá, hogy egy kis búfelejtő alkoholt vegyen magához. Úgy érzi, megérdemli, hogy kényeztesse magát, hiszen hatalmas csalódás érte. A lelke romokban hever, és ha már nincs, aki most gyorsan megvigasztalja, akkor úgy gondolja, az ital majd biztosan segít. Nehezen képes túltenni magát a dolgon, és belátni is képtelen, hogy rosszul választott.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Nem érzékeli, hogy kimondott szavaival nagyon megbántja a társát. Most megfontoltságra van szüksége, gyorsan tegyen lakatot a szájára, még mielőtt mindent elrontana. Bölcs belátással most sokkal többre megy, mint a fölösleges vagdalkozással. Jobb, lenne, ha egy ideig visszavonulna, és nem feszítené már tovább a húrt.

Bak (december 22.-január 20.)
Elhatározza, hogy otthon marad és elvégzi azokat a feladatokat, amit kitűzött maga elé. Nem akadna olyan ember, aki képes lenne kimozdítani a lakásából. Barátai ajánlhatnak izgalmasnál izgalmasabb programokat, még sincs kedve velük tartani. Senki sem érti, hogy miért olyan makacs. Nem bánthatja meg őket, hogy egészen más valaki társaságára vágyik.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Minden önvédelmi eszközzel felfegyverkezve indul a randevúra, mert elhatározza, hogy többet nem lesz szerelmes. Meg van győződve róla, hogy nincs olyan ember, akiért még kinyitja a szívét. Csak egy kellemes kalandra számít, de az elhatározását csak addig képes betartani, ameddig meg nem pillantja az illetőt. Már nem képes visszakozni, el van veszve.

Halak (február 20.-március 20.)
Egyik barátja komoly segítségre szorul, és nem anyagilag. Lelki vigaszra van szüksége, s arra, hogy valaki meghallgassa. Mivel egyedül nem boldogul a gondjaival, bármennyi elfoglaltsága is van, próbáljon meg szánni rá egy kis időt. Ne úgy élje meg, hogy elrabolja az idejét, hanem gondoljon arra, hogy őrá minden helyzetben mindig számíthatott.