forrás: hirado.hu

A Rák mindennapi gondjaira jó gyógyírt nyújthatnak a barátok, az Oroszlán dolgai kissé másképp alakulnak, mint ahogy azt elképzelte, a Szűz visszatérő testi panaszai mögött lelki okok húzódhatnak meg.

Kos (március 21.-április 20.)
Igazából nem akarja, mégis ok nélkül megbánt másokat. Csalódottságát, mert nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan azt szeretné, a környezetén vezeti le. Sajnos meg sem fordul a fejében, hogy ők nem tehetnek semmiről, pedig jól tenné, ha reálisan ítélné meg a helyzetét. Vonuljon inkább vissza, tegye túl magát rajta, azzal nem árt senkinek.

Bika (április 21.-május 20.)
Olyan ügyesen bánik a szavakkal, hogy mindent elér, amit csak elképzel. Külön szerencséje, hogy túlságosan nagy erőfeszítést sem kell tennie érte, hiszen az illető örül, ha a kívánságait teljesíthet. Ügyeljen rá, hogy ne legyen telhetetlen és ne éljen vissza a nagyvonalúságával. Érje be kevesebbel, mert ha kihasználja, akkor egyszer a kölcsön kenyér visszajár.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Általában nem jellemző, most mégis fenntartás nélkül nyilvánítja ki az érzelmeit és túlságosan elhalmozza kedvesét minden földi jóval. Ami szép dolog, de egyáltalán nem hasznos egy kapcsolat elején, amikor még csak bimbódzik a szerelem kettőjük között. Ezzel a hevességgel sokat árthat, mert inkább gyorsan menekülőre foghatja a dolgot partnere.

Rák (június 22.- július 22.)
Mindennapi gondjai ellenszere a kikapcsolódás és a barátokkal való találkozás. Hívja meg pár barátját egy rövid csevegésre, és ha a pénztárcája engedi, lássa is vendégül őket. A kellemes beszélgetéssel, a nevetéssel eltöltött idő, gyógyító hatással van testére és lelkére egyaránt Az eszmecsere során értékes információhoz is hozzájuthat.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Sajnos másképp alakulnak a dolgai, mint ahogyan azt elképzeli, de emiatt nem érdemes lógatnia az orrát. Minden azon múlik, hogy mennyire képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Vegye könnyedén és éljen az új lehetőségekkel, hisz a sors nem véletlenül gördít akadályokat az útjába. Talán még sokkal jobban is érzi magát, mint ahogy remélte.

Szűz (augusztus 23. -szeptember 22.)
Krónikus vagy a folyton visszatérő testi panaszai mögött lelki okok húzódhatnak meg. Érdemes kivizsgáltatnia magát, és ha semmit nem diagnosztizálnak, akkor a lelkét kell ápolgatnia. Egy őszinte feltáró beszélgetéssel elejét veheti annak, hogy a testi panaszai megnehezítsék az életét és elrontsák a hangulatát. Fölöslegesen miért kellene szenvednie?

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Gyorsan képes új barátokat szerezni, de legyen azért óvatos, hiszen még nem is ismeri őket. A kellemes társaságuk és a nyitott természetük még nem indokolja, hogy kitárja a szívét. Nem kell azonnal rémeket látnia, de legyen óvatos. Bízza az időre a dolgokat, az majd elrendez mindent. Bárhogy is alakul a napja egy tapasztalattal akkor is gazdagabb lesz.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Szerelmi életében a szerencse a kegyeibe fogadja, és biztos lehet benne, hogy nem hagyja cserben. Akit kiszemel magának, az önként besétál a csapdájába, és minden az elképzelése szerint alakul. Csábos vonzerejétől senki sem tud, így ő sem képes szabadulni, de ezzel nem szabad visszaélnie. De akkor kezdje el a kapcsolatot, ha valóban komolyan gondolja.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Nagyobb türelemmel kell lennie elsősorban önmagához, ne akarjon mindent azonnal megvalósítani. Inkább lépésről lépésre haladjon, mert akkor kevesebb hibát vét. A cél kitűzése még nem elég, annak eléréséhez érdemes tervet készítenie. Fontos, hogy a megfelelő időben, amennyiben szükséges, legyen kreatív és ne ragaszkodjon mereven az elképzeléséhez.

Bak (december 22.-január 20.)
A sors most felkínálja a változás lehetőségét, anélkül, hogy a büszkesége csorbát szenvedne. Ne zárkózzon el előle, mert a változás nagy segítségére lesz az élet számos területén. A jegyében járó Plútó bolygó most szelíden arra ösztönzi, hogy nézzen önmagába, s kezdje el a változtatást azon a területen, ahol a legnagyobb szükség van, hogy új szelek fújjanak.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Munkahelyéről ne vigye haza a munkáját, mert önre is ráfér egy kis semmittevés. Nagyon fejlett a kötelességtudata, emiatt túl nagy ügyet csinál a legkisebb feladatából is. Ne gondoljon a munkahelyi gondjaira, hanem lazítson és inkább egy jó programon törje a fejét. Nem vezet jóra, ha elhanyagolja a párját és inkább a munkáját helyezi a kapcsolatuk elé.

Halak (február 20.-március 20.)
Magabiztos és derűlátó, pedig nem minden terve alakul a kedve szerint. Szerencsére nagyon kreatív és most sem veszti el a reményt, így hamarosan új ötlettel áll elő. Gyorsasága nagy előny, mert ennek köszönhetően olyan programot szervez, ami mindenkinek elnyeri a tetszését. Szerencsés, mert sokszor egy csalódásból is képes nagyon hamar talpra állni.