forrás: hirado.hu

A Rák lelkesen és derűlátóan vág neki ennek a napnak, az Oroszlán váratlanul egy új álláslehetőségbe botlik, a Vízöntőnek most komolyan kellene figyelnie a szívére.

Kos (március 21.-április 20.)
Elszánt, akaratos és kitartó, ami most kifejezetten az előnyére válik. A megfontoltsággal vagy a szelídséggel nem sokra menne, mert akkor biztosan kiesne a versenyből. Annyira erős a mezőny, hogy még így is minden leleményességét és ügyességét érdemes bevetnie. Szerencsére lételeme a harc és élvezi a kihívást, sőt egy kis kockázatvállalás sem rémíti meg.

Bika (április 21.-május 20.)
Jól és okosan dönt, pedig sokat törte a fejét, hogy merjen-e kockáztatni. Nem szívesen hagyja el a járt utat a járatlanért, de a megérzése azt súgja, hogy mindenáron lépjen. Sokszor valóban nem érti magát, hogy miért halogatja a döntést, s miért nem tud könnyebben változtatni. A lassú lépések nagymestere, ami sokszor nagy segítség az életében, mert így a bukást elkerüli.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Új kapcsolatát csak egy könnyű kalandnak hiszi, és naivan arra gondol, hogy akkor fejezi be, amikor csak kedve tartja. Nem szeretne túlságosan mélyebben belemenni és komoly viszonyba keveredni, pedig a könnyelműségének még nem látja a következményeit. Lehetséges, hogy minden akarata és elhatározása ellenére sem fog tudni majd partnerétől szabadulni.

Rák (május 21.-június 21.)
Lelkesen és derűlátóan vág neki a mai napnak, úgy érzi, hogy bármilyen nehéz feladattal könnyűszerrel képes megbirkózni. Még akkor is szabadnak érzi magát, ha esetleg egész nap egy íróasztal mellett kell görnyednie vagy egy rém unalmas tanfolyamot kell végig ülnie. A lelke is megkönnyebbül, mert végre sikerül megoldania egy régóta húzódó problémáját.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Váratlanul egy új álláslehetőséget sodor a sors az útjába. Amennyiben már amúgy is szeretne egy egészen más területen vagy jobb körülmények között dolgozni, akkor ne sokat törje rajta a fejét. Magabiztos fellépésével és a szakmai tapasztalataival még akkor is sikert érhet el, ha nem egyedüli pályázó az állásra. Az égiek is pártfogolják a merész lépésében.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Nagy odaadással és szeretettel próbálja jobb belátásra bírni az egyik ismerősét, de most már egyre jobban látja, hogy nem sok eredménnyel. Csak az idejét pazarolja, mert esze ágában sincs megfogadni az okos tanácsot. Ráadásul ennek elég nyomatékosan hangot is ad, amivel még jobban elkeseríti és jól megbántja. Már megbánta, hogy beleavatkozott a dolgába.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Szerencsére még időben kinyílik a szeme és belátja, hogy akiben annyira megbízott és akit annyira dédelgetett, az nem érdemli meg. Ne szidja magát, hiszen a szív sokszor felülkerekedik a józan ész felett. Természetesen nem könnyű belátni és főleg megemészteni a tévedését, de lássa a pozitív oldalát az ügynek, mert viszonylag kevés veszteséggel sikerül megúsznia.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Nagy az esélye a torok- és a hörgőgyulladásnak vagy még rosszabb esetben a tüdőgyulladásnak. Ezért fogyasszon sok friss gyümölcsöt, zöldséget és savanyú káposztát, mert ezzel támogatni tudja a szervezetét és az immunrendszerét. Ha módja van rá, akkor pihenjen sokat, és kerülje a dohányzást. Ne menjen azokra a helyekre, ahol sok ember zsúfolódik össze.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Túlságosan nagy hangsúlyt helyez a függetlenség igényére és ennek sajnos könnyen megihatja a levét. Kellemetlen helyzetbe sodródhat a munkahelyén, ha nem hajlandó csak a saját elképzelését jónak látni. A kelleténél erősebben fejezi ki magát emiatt a kollégái nemtetszésével kell szembesülnie. Kedvesével is türelmetlen, mert nem szívesen alkalmazkodik.

Bak (december 22.-január 20.)
Legyen óvatos a befektetéseknél, sőt jobban tenné, ha most nem kötne nagyszabású üzletet. A Neptunusz bolygó negatív hatására, nem képes reálisan megítélni a döntése helyességét. Ezért jól teszi, ha minden szerződés aláírását elhalasztja. Lehet, hogy úgy érzékeli, hogy itt a nagy lehetőség, de ez nem több mint egy csalóka délibáb. Ügyeljen az értékeire is.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Vigyázzon jobban a szívére, s ez a tanács most nem a szerelmi életére vonatkozik. A Plútó és az Uránusz bolygók negatív hatása miatt, szívritmus zavarral küszködhet, ami néha elég ijesztő lehet. Főleg az viseli meg a szívét, ha túlhajszolja magát és még teljesen fölöslegesen idegeskedik is. Egy kellemes séta vagy a relaxáció és a jóga kimondottan jót tesz.

Halak (február 20.-március 20.)
Munkahelyén túl sokat vállal magára, emiatt nagyon szorong, mert a felelősség súlya nyomja a vállát. Mindenáron szeretné bebizonyítani, hogy mennyire nélkülözhetetlen, csak azzal nem számol, hogy nem ebben a módszerben kellene reménykednie. Szíve mélyén tudja, hogy túlságosan nagy fába vágja a fejszéjét, de a hiúsága nem engedi, hogy ezt magától belássa.