forrás: hirado.hu

A Szűz új időszámítást vezet be a családjában, a Skorpió ügyesen old meg egy kellemetlen feladatot, a Vízöntő szívéről nagy kő esik le.

Kos (március 21.-április 20.)
Bizonyos kérdésben merev és makacs, pedig így nem tud együtt dolgozni a kollégáival. Lehet, hogy jó az elképzelése, és hatékonyabban is lehetne a feladatokat elvégezni, de akkor ne csökönyösködjön. Inkább keresse meg a módját, hogyan tudja úgy felvázolni az elképzelését, hogy az kedvező fogadtatásra találjon. Elég pár embert meggyőznie, a többi majd úgyis követi.

Bika (április 21.-május 20.)
Szeretné tartósan megőrizni a súlyát, viszont nehezen képes lemondani a finom falatokról. Éheznie nem kell, sőt nem is szabad, ellenben mozogjon rendszeresen, hogy elégesse a fölösleges kalóriákat. A végletesség most sem vezet jóra, csak az önbizalmát tépázza meg. Sem koplalni, sem túlzásba nem kell vinnie semmit. Több mozgás és korszerű táplálkozás, ez a jelszó.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Hajlik rá, hogy csak a saját véleményét tartsa jónak, és ezért körömszakadtáig ragaszkodik az elképzeléséhez. Nagy lendülettel halad az elképzelése megvalósításáért, és a saját akarata egyoldalú előtérbe helyezésére törekszik. Azzal sem törődik, hogy ezzel a környezete ellenszenvét is kivívja, hiszen a versenyhelyzet állandó hajszolása örök kihívást.

Rák (június 22.-július 22.)
Örömmel tapasztalja, hogy jót tett a komoly beszélgetés a párjával, mert azóta béke és harmónia honol a kapcsolatukban. Igaz, eleinte nagyon tartott attól, hogy belenyúl a darázsfészekbe, és nem tudta, hogy mi lesz tettének a következménye. Felkészült, hogy akár még szakítás is lehet a vége. Most már nem bánja, hogy mert lépni, mert visszatért boldogságuk megérte.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Szerencsére még mindig élvezheti a Vénusz bolygó jótékony hatását a szerelemben és az anyagi téren egyaránt. Békességre törekszik, emiatt nem keveredik konfliktusba környezetével. Nagyon romantikus hangulatban van, és ezt most a párja is örömmel tapasztalja, ezért szerelmes órákat tudnak együtt megélni. Legszívesebben elhalmozná a kedvesét minden földi jóval.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Jó, ha teljesen új időszámítást vezet be a családjában, mert a kialakult helyzetet tovább már nem lehet fenntartani. Hogy idáig jutott, azt elsősorban saját magának és az engedékenységének köszönheti. Már jóval előbb kellett volna a sarkára állnia, mert most nem lesz olyan könnyű változtatni a bevett szokásokon. Jól vértezze fel magát a lázadások és a sértődések ellen!

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Problémák tornyosulnak a párkapcsolatában, és végre szeretne tisztán látni. Ne keseregjen, és főleg ne panaszkodjon fűnek-fának, hanem fogjon hozzá a változtatáshoz. A panaszkodást nem szeretik az emberek, mert nem tudnak mit kezdeni vele, az irigyei pedig örülnek a bánatának. Ezért elsőként az illetékessel, a párjával érdemes megbeszélni a felmerülő gondokat.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Ügyesen megold egy kellemetlen feladatot, amitől már előre tartott. Az önuralmának és a jó konfliktuskezelő képességének köszönheti, hogy végül is megússza egy kisebb vitával, amiből azonban sikerül győztesen kikerülnie. Alapjában véve nem szereti, sőt kerüli a veszekedéseket, de ha kihozzák a sodrából, akkor az ellenfelének nem sok esélye van a győzelemre.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Egy váratlan program keresztülhúzza a számításait, de nem tud mit tenni, nem mondhat nemet. Magában dúl-fúl, mert semmi kedve részt venni rajta, hisz egészen más terve volt. Kénytelen beletörődni, mert ha nem megy el, akkor nagyon sokat veszíthet. Végül aztán egészen jól érzi magát, és olyan emberekkel is találkozik, akik később még a segítségére lehetnek.

Bak (december 22.-január 20.)
Nem a legalkalmasabb a mai nap arra, hogy azonnal új állás után nézzen. Főleg nem szabad mérgében vagy elkeseredésében venni a sátorfáját és mindent maga mögött hagynia. Akár van pénzügyi tartaléka, akár nincs, megfontoltságra akkor is szüksége van. Először tájékozódjon, keressen új állást, és csak azután sértődjön meg és mondja meg főnökének a véleményét.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Egy kényes helyzetben sikerült egyezségre jutnia, és ezzel lezárul egy hosszabb idő óta húzódó feszült helyzet. A megegyezés elhúzódásában saját csökönyössége is jócskán szerepet játszik. Végül szerencsére belátja, hogy nem érdemes makacskodnia, mert saját magának árt vele a legtöbbet. Végre nagy kő esik le a szívéről, és mostantól már éjjelente nyugodtan aludhat.

Halak február (február 20.-március 20.)
Amíg nem zárja le magában a régi kapcsolatát, addig nem tud egy újat elkezdeni. Hiú ábrándokat kerget, ha azt hiszi, hogy nagyon könnyű lenne váltania. Lehet, hogy egy rövid viszonyba belesodródik, de ne keverje ezt össze egy komoly és hosszan tartó kapcsolattal. Pedig a szíve mélyén nem egy futó kalandra vágyik, hanem arra, hogy végre szeressen, és viszontszeressék.