forrás: hirado.hu

A Bak mindent megtesz a sikerért, a Halak most kiteszi a lelkét kedveséért, a Mérleg egyre nagyobb bevételre tehet szert.

Kos (március 21.-április 20.)
Legyen résen, mert a mai nap olyan új ismeretséget hozhat, ami felforgatja az egész életét. Leghelyesebb lenne el sem kezdeni, ehhez bizony nagy önuralom és józan belátás kellene. Abban azonban most hiányt szenved, így nem marad más, mint megélni ezt a romantikus és a mindent elsöprő szerelmet. Persze azért dönthet másképp is, de akkor biztos, hogy túl sokat veszít.

Bika (április 21.-május 20.)
Rendkívüli jelentőséget tulajdonít a pénznek, és mégsem veszi észre, hogy a mostani kapcsolata nem a kölcsönös szeretetről és egymás megbecsüléséről szól, hanem csak az anyagiak játsszák a főszerepet. Az őrült szenvedély elhomályosítja a látását, és azt sem bánja, ha akár mélyen a zsebébe is kell nyúlnia. Abban reménykedik, hogy anyagi forrásai kiapadhatatlanok maradnak.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Harcias kedvében van, és könnyen eljár a szája, amivel nem kevés gondot zúdít a nyakába. Reálisan látja, hogy csak kára származhat belőle, mégsem képes uralkodni magán. A fogadkozás kevés, azzal még nem sokra megy, viszont szerencse, hogy képes az öniróniára, így viszonylag kevés haragost szerez magának. Beszédkészsége és jó humorérzéke most is kihúzza a bajból.

Rák (június 22.-július 22.)
Alkalma nyílik rá, hogy végre megcsillogtassa a tudását és ezzel mindenkit elkápráztasson. Becsvágya arra sarkallja, hogy az élre törjön és mindenkit megelőzzön. Bátran vágjon bele, ne kételkedjen magában, mert a sikert biztosra veheti. Attól azonban óvakodjon, hogy túlságosan elbízza magát, és esetleg olyan embernek akarjon bizonyítani, akitől a munkahelye függ!

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Itt az ideje, hogy belássa: párjával csak akkor képes hosszan tartó harmóniában élni, ha tudomásul veszi, hogy nem képes legyőzni. A háttérben a hatalom megszerzéséért folyik a harc, még akkor is, ha bevallja magának, ha nem. Természetesen vannak békésebb napok, amikor a vetélkedés alábbhagy, de míg a csatabárd nincs elásva, igazi boldogság sohasem lesz.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Igazán nem lehet oka panaszra, mert újra egy kellemes napra számíthat. A szerelmi élete sem okoz csalódást, mert színes és izgalmas. Mindezt pedig annak köszönhető, hogy képes ráhagyatkozni a kedvesére és legyőzni a gátlásait. Sőt bátran felvállalja, a kezdeményező szerepét is, emiatt nemhogy lassan elszürkülne a kapcsolatuk, hanem még sokkal szorosabbá válik.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Egyre nagyobb bevételre tehet szert, és nem kell mást tennie, mint most bátrabban kockáztatnia. Addig kell a vasat ütni, amíg meleg és ez a mondás most nagyon is aktuális. Mindent akkor kell elvégeznie, amikor annak eljön az ideje. Teljes mértékben használja ki a kedvező széljárást, és akkor egy jó ideig nem kell attól tartania, hogy anyagi gondok fogják redőzni a homlokát.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Amíg régi kapcsolatán nem tudja túltenni magát, nem ajánlatos gyorsan új ismeretséget kezdeményezni. A kapkodás nem vezet sehová, hiszen akkor újra komoly hibát követhet el, ami később csak újabb problémák lavináját indítja el. Ne alkalmazza kutyaharapást szőrével elvet, mert annyi sebet szedhet össze, hogy csak győzze ápolgatni mélyen megbántott lelkét.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Illetheti kritikával a szeretteit, de azért csak módjával tegye! Időnként, ha elveti a sulykot, akkor nagyon bántó tud lenne. Élvezetes a humorérzéke, de néha kicsúszik a kezéből és akkor már nem biztos, hogy mulatságos a megbántottnak. Mielőtt beszélne, jobb, ha csak akkor mondja ki, amit szeretne, ha már tökéletesen biztos benne, nem sért meg vele senkit.

Bak (december 22.-január 20.)
Mindenáron szeretné elérni a kitűzött célját, a veszteséget elképzelhetetlennek érzi. Mindent megtesz a siker eléréséhez, ezért megpróbálkozik a rövidebb úttal is. Pedig igen rosszul teszi, mert ez a lépése súlyos tévedéshez vezethet. Ebben az esetben valahogy nem működik a józan esze, nem hallgat senkire sem. Úgy gondolja, hogy a cél szentesíti az eszközt, pedig rosszul teszi.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Attól biztosan nem kell tartania a párjának, hogy túlságosan rátelepedne, de a nagyon laza kapcsolatot se erőltesse! Lehet, hogy szabadságszerető lelke nehezen viseli a szoros és a mindennapos együttlétet, de azért némi kompromisszumot érdemes lenne kötnie. Ez a felemás, szeretlek is, meg nem is helyzet ugyanis, bár nem mutatja, de megviseli a partnerét.

Halak február (február 20.-március 20.)
Vendégszerető, ezért szeretné kitenné még a lelkét is, hogy minden földi jóval meglepje a kedvesét. Már napok óta készül, hogy minden úgy legyen, ahogyan azt elképzelte, s ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Sem az időt, sem a pénzt nem sajnálja, olyannyira a kedvében szeretne járni. Néha a kevesebb több, nem fontos, egy lukulluszi lakomával várnia és túlzásba esnie.