forrás: hirado.hu

A Halak magára haragíthat pár embert, a Vízöntő is veszélyes vizekre evez, a Baknak rafináltságra lesz szüksége.

Kos (március 21.-április 20.)
Ügyeljen a jó hírére, mert valaki a környezetében szeretné befeketíteni. Ezzel akar önnek ártani és előnyökhöz jutni. Jól teszi, ha nem bízik meg feltétel nélkül senkiben, és alaposan körülnéz az ismerősei között vagy a munkahelyén, hogy ki próbál ártani. S azzal igen csak megtartja a három lépés távolságot, és ha már bizonyítékai vannak, akkor elbeszélget vele.

Bika (április 21.-május 20.)
Amit megígért azt meg kell tartania, még akkor is, ha akkor abban a helyzetben nem is gondolta komolyan. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó tartja a mondás, de ehhez most nem fűlik a foga. Abban a pillanatban talán nem is számolt vele, hogy bizony a kimondott szavaknak súlya van, és főleg lehetnek következményei. Fontos, hogy tanuljon ebből az esetből is.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Könnyen lemaradhat egy jó lehetőségről, ha időben nem kapcsol. A tétlenkedés, most nem a helyes út, mert mások, akik gyorsabbak, és mernek kockáztatni, jelentős előnyre tehetnek szert. Most nincs más választása, mint vagy merészen lépni, vagy maximálisan visszahúzódni. Középút nincs. Döntésén múlik, bármelyiket is válassza, hogy dicsérheti vagy okolhatja magát.

Rák (június 22. – július 22.)
Segítséget szeretne kérni, mert bajba került, ám jól gondolja meg, hogy kitől mert, akire számít, az sajnos nem gondolja ingyen. Ad, de annak ára van, még ha az elején nem is tűnik túl nagy áldozatnak, de később megbánhatja. Ami rosszabb, hogy akár hosszú távon is viselheti a következményeket. Keressen olyan barátot, aki ingyen és önzetlenül a segítségére siet.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Napközben a rengeteg elintézni valója közben sok inzultus éri, emitt feszült és ideges. Mivel nem jól alakulnak a dolgai, így dühében könnyen megsért és óhatatlanul is megbánt másokat. Még azokat is, akik igen közel állnak a szívéhez. A hírtelen és indulatos kijelentéseivel akár vérig sérthet másokat, anélkül, hogy ennek a súlyát érzékelné. Gondolja át újra a tettét.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Saját életéről saját magának kell döntenie, ne hagyja, hogy befolyásolhassák. Csak önmagának akarjon megfelelni és senki másnak, és elszámolnia is csak a saját lelkiismeretével kell. Eszerint ajánlatos cselekednie, ami egyáltalán nem könnyű, mert a lelkiismerettel való viaskodás minden elképzelhető nehézséget felülmúl. Sajnos, bármit is tesz, nem menekülhet előle.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A jegyébe belépő Vénusznak köszönheti, hogy kiegyensúlyozott és ég a vágytól, hogy szeresen, s hogy viszont szeressék. Hódolókból nem is szenved hiányt, mert a szexuális vonzereje rendkívül megnövekszik. Amennyiben kedve van hozzá, akár még válogathat is közülük, de ha okos, és nem akarja bonyolítani az életét, akkor inkább hagyja veszni a lehetőséget.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Sokat töpreng azon, hogyan mondja el kedvesének, ha valami nem tetszik. Vitatkozni vagy veszekedni semmi kedve sincs, viszont már folyamatosan lenyelni sem akarja a gondjait. Tisztában van vele, hogy minden a tálaláson, azaz a stíluson múlik, és a jó időzítésen. Bármelyikbe is hiba csúszik, akkor azzal többet árt, mint használ. Tudja, hogy lépnie minél hamarabb kellene.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Sűrű programra kell számítania, nem sok ideje marad a fontos személyes dolgai elintézésére. Pedig azok sem tűrnének halasztást, így lassan a körmére égnek. Ebben az esetben csak egy jó szervezés segít, meg természetesen az, hogy képes lesz e bizonyos dolgokra nemet mondani, vagy későbbre elhalasztani. Egyik változat sem kellemes, de csak a saját érdekét nézze.

Bak (december 22. – január 20.)
Fontos, hogy rafináltabb legyen, mint az ellenfele, mert csak ebben az esetben tudja lehagyni a riválisait. Üzleti terveiről egyenlőre még ne szóljon senkinek, nehogy lemásolják, és emiatt meghiúsuljanak a tervei. A hallgatás most aranyat ér, és ráér előhozakodni vele, amikor már itt lesz az ideje. Igyekezzen a munkahelyén, megfigyelőként háttérben maradni.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Nagyon veszélyes vizekre evez, ha a biztonságot feladja a bizonytalanért. Lehet, hogy az újdonság nagyon csábító, de mivel nem látja tökéletesen tisztán a helyzetet, ezért jobb, ha bele sem kezd. Könnyelműsége bajba sodorja, és nagyon sok energiájába fog kerülni, hogy kimásszon belőle. A veszteség, amit elszenvedhet, nem áll egyenes arányban a nyereséggel.

Halak (február 20. – március 20.)
Az elbizakodottsága miatt kellemetlen pillanatokat élhet át, mert olyan embereket is magára haragíthat, akik fontosak a szívének. Teljesen fölösleges a fölényét fitogtatni, vagy mindenkinél okosabbnak mutatni magát. Hiszen a jó pap is holtig tanul, és csak nyer azzal, ha elfogadja, hogy vannak olyan dolgok, amikhez bizony mások sokkal jobban értenek.