forrás:hirado.hu

A Kos annyira túlhajszolt, hogy nem képes lassítani, a Bika jól halad a feladataival, a Mérleg csak emészti magát korábbi hibái miatt.

Kos (március 21.-április 20.)
Túlhajszolt, és mégsem képes lassítani, sőt inkább még rátesz egy lapáttal, hogy minél hamarabb célhoz érhessen. Miközben nyugtalanul és idegesen hajszolja a teljesítményt, többen áldozatul esnek meggondolatlan megjegyzéseinek. Sajnos meg sem fordul a fejében, hogy esetleg mélyen megbántott valakit, mert csak önmagára és feladataira képes koncentrálni.

Bika (április 21.-május 20.)
Jól halad a feladataival, habár nem a kedvére való az, amivel megbízzák. Szorgalma és kötelességtudata azonban felülemelkedik a kedvetlenségén, ezért úgy tűnik a kívülállóknak, hogy örömmel végzi a munkáját. Jól teszi, hogy nem elégedetlenkedik, vagy, ami még rosszabb lenne, nem lázadozik, mert akkor főnöke hamar értésére adná, hogy jól tenné, ha új állás után nézne.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Új kapcsolata nem egy mindent elsöprő szerelem, de jól találja magát a kedvesével, mert nyugalmat érez mellette. Személyisége jótékony hatással van a belső nyugtalanságára, és úgy tudja megfogalmazni és elmondani még a kritikáit is, hogy az építő jellegűnek tűnik. Szíve legmélyén érzi, hogy nem véletlen a találkozásuk, és nem csak a szépségével, de az eszével is elbűvöli.

Rák (június 22.-július 22.)
Konfliktusba keveredhet, amiből akár peres ügy is lehet. A jegyében járó Mars bolygó meggondolatlanságra hajlamosítja, könnyen vitába bonyolódhat akár a legkisebb apróság miatt is. Szó szerint bolhából is elefántot csinálhat, és nem képes a másik fél álláspontjára helyezkedni. Pedig empátiával és józan belátássál sok kellemetlenségtől kímélheti meg magát.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Mostanában gyakran megfordul a fejében, hogy egy ingatlanba fekteti a pénzét. Csöndre, nyugalomra vágyik, de még konkrét elképzelése nincs. Sok ötlet felvetődik az agyában, de valahogy ezeket az elképzeléseit még nem képes konkrét formába önteni és megvalósítani. Hirtelen jött lelkesedése, amilyen gyorsan fellángol, olyan hamar elmúlik, majd újra felszínre tör.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Nyugalmas napra számíthat, mert semmi komolyabb esemény nem zavarja meg a munkája végzésében. Egy hirtelen jött ötletével jó szolgálatot tesz a főnökének, amit majd meghálál önnek. Kellemes meglepetésként éri a nagyvonalúsága, és ígéri, hogy ez a fizetési borítékján is meg fog látszani. Abban bizakodik, hogy az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Nehezen képes megszabadulni fájó emlékeitől, mert újra és újra feltörnek. Ahelyett, hogy pozitív gondolatok foglalkoztatnák, alámerül a múltban, és azon mereng, mi lett volna, ha…. Ámde ami elmúlt, az már vissza nem hozható, csak feledhető. Fölöslegesen emészti magát elkövetett hibáin, mert kijavítani őket már nem áll módjában, csak tanulhat belőlük. Tegye azt!

Skorpió (október 23.-november 21.)
A családi élete zökkenőmentes működése rendkívül sok szervezést igényel. Sokszor úgy érzi, hogy összecsapnak a hullámok a feje felett, de végül minden szerencsésen megoldódik. S ezt nem csak a szerencséjének köszönheti, hanem az összeszedettségének és a koncentrálóképességének is. Természetesen nem megy mindig minden simán, de soha nem adja fel.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Rengeteget dolgozik, meg is van az eredménye, hiszen megtelik a pénztárcája. A dicséret mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy most megvalósíthatja régóta dédelgetett álmát. A terve idáig valóban csak álom maradt, de a váratlan munkalehetősége jövedelmét is megnövelte, nem csak az önbizalmát. Mostantól kezdve már bátran a tettek mezejére léphet.

Bak (december 22.-január 20.)
Beleszeretett egy új életformába és szívvel-lélekkel szeretné megvalósítani. Ami nem is olyan könnyű, mert sokan érthetetlenül állnak az elképzelése előtt. Próbálják mindenáron lebeszélni és jó tanácsokkal ellátni vagy éppenséggel a tervétől elriasztani. Mások szemében a vágya őrültségnek tűnik, főleg azoknak, akik nem mernek lépni, változtatni és egy új útra lépni.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Nehezen képes összpontosítani a munkájára, mert legszívesebben már elmerülne egy tó vagy a tenger hűs habjaiban. Természetesen nem egyedül, hanem aki a szívéhez a legközelebb áll, azzal élvezné a szabadság örömeit. Gondolatai elkalandozása munkája minőségén is meglátszik, de ezt szinte észre sem veszi. Pedig jobban tenné, mert álmodozásból nem tud megélni.

Halak (február 20.-március 20.)
A szerelemben a veszélyeztetettek típusához tartozik, mert álmodozó és idealista, minek folytán akár komoly csalódás is érheti. Ma ettől nem kell tartania, mert a szerelem elkerüli, bár nagyon vágyik rá. Ne keseredjen el, hisz ez az állapot nem végleges, csak átmeneti. Az új szerelem felbukkanásáig igyekezzen a szíve körül a csalódás ellen minél vastagabb páncélt növeszteni.