Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Nagy a baj: veszélyben van a Tádzs Mahal

Nagy a baj: veszélyben van a Tádzs Mahal

Illusztráció: Northfoto

India egyik leghíresebb épülete a Tádzs Mahal, most pedig veszélyben van.

Már nem a régi fényében ragyog az új világ hét csodájának egyike. A turisták szerint az épület már nem olyan, mint korábban volt, egyre több helyen repedezik, a fehér márvány már egyáltalán nem olyan fehér, teljesen lelakott hatást kelt az épület.

Az épület külsejének és szerkezetének meghibásodását a levegő és a víz szennyezettsége, emellett pedig egyre gyengülő alapjai okozzák. Ha a Tádzs Mahal továbbra is ilyen ütemben veszít majd fényéből, hamarosan csak az emléke lesz már, ami az indiai turizmusnak sem tenne jót, hiszen naponta mintegy hetvenezren látogatják meg a csodát.

Az indiai állam természetesen megpróbálja késleltetni az épület állapotának romlását, egyenlőre kevés sikerrel, írja meg a HVG.

Forrás: Blikk.hu

Exit mobile version
Megszakítás