Je­len­leg már öt fel­té­te­le­zett tet­tes várja elő­ze­tes­ben a vizs­gá­la­tok végét. Az ese­mé­nyek egy része az augs­burgi me­ne­kült­szál­lá­son tör­tént.

Ami a nőkkel szembeni erőszakos cselekedeteket illeti, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) 2017-es összesített adatai szerintaz első helyen a tunéziaiak állnak, őket a marokkóiak és az afgánok követik. Egy meg nem nevezett 15 éves iskolás lány az afgánok legutóbbi áldozata – írta a Merkur.de.

Az eseményeknek nagy része

az augsburgi menekültszálláson játszódott le és jelenleg már öt feltételezett tettes várja  előzetesben a vizsgálatok végét. Mind az öten 17 és 20 év közötti afgánok.

Annyi biztos, hogy a lány még július elején látogatott el a menekültek szállására. Később járókelők találtak rá a városban, olyan állapotban, hogy gyermekkórházba vitték. Az első két afgánt utána tartóztatták le.

Szeptemberben a rendőrség újabb DNS vizsgálatot végzett a szálláson, és akkor tartóztattak le egy harmadik gyanúsítottat is.A múlt szerdán még két afgánt őrizetbe vettek a lány vallomása alapján, de az ügyészség egyelőre nem árult el részleteket. Még az sem mondták el, hogy az iskolás áldozat német-e vagy sem.

Forrás: Ripost

Fotónk illusztráció!