Mohács — Felfoghatatlan tragédia rázta meg a Duna-parti várost: váratlanul, tragikus módon pénteken elhunyt Szekó József, Mohács polgármestere!

Hogy nagy a baj, azt elsőként az jelezte, hogy a vezető nem jelent meg a város képviselő-testületének pénteki ülésén. Ezt követően kezdték keresni. Lapunk több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a városvezetőre a borospincéjében bukkantak. Úgy tudjuk, mustgázmérgezést kaphatott, ám biztosat csak a vizsgálat lezártával lehet majd tudni.

Mohácsot megrendítette a város első emberének tragédiája: a döbbenetből alig ocsúdó testület végül mégis megtartott ülésén a képviselők szemében könny csillogott, a hivatal előtt mécsesek és a gyász virágai gyűltek – írta a Mohácsi Újság.

 – A polgármester több mint 30 éve borászkodott – mesélte a Blikknek egy helybéli férfi. – Nagyon értett a borokhoz, amint volt egy perce a rengeteg munka közben, már jött is fel a szőlőbe, hogy megnézze, minden rendben van-e. Itt, a hegyen mindenki azt mondja: csak egy percre akart leszaladni, hogy megnézze, mi a helyzet a musttal, föl azonban már nem ért. Nem csak a várost, de a helyi borászközösséget is nagy veszteség érte – mondta a polgármester ismerőse.

A fideszes Szekó József 21 éve, 1998 októbere óta vezette a Baranya megyei települést polgármesterként, városvezetői képességeit, tisztességét az ellenfelei is elismerték.

Az önkormányzati választáson egyetlen riválisa az MSZP színeiben induló Csorbai József lett volna. A tragédiát követően Csorbai a Mohácsi Újságnak azt mondta, ő és a párt helyi szervezetének tagjai mélységesen megdöbbentek. „A gyász órái ezek, minden mással később foglalkozunk” – nyilatkozta. Mivel a szabályok szerint még halál esetén sem bővíthető utólag a jelöltek köre, Csorbai biztos befutó, arról azonban még nem nyilatkozott, hogy a tragédia miatt visszalép-e a jelöltségtől. A mohácsi képviselő-testület a város saját halottjának nyilvánította Szekó Józsefet.

Miért veszélyes a szüreti pince?

A mustgáz szén-dioxid, a gyümölcsök erjedésekor, így például a must forrásakor keletkezik. A színtelen, szagtalan gáz nehezebb a levegőnél, ezért jellemzően a pincék alján gyűlik össze. A veszélyes gáz ellenőrzésére általában gyertyát visznek le a pincébe, ha elalszik a lángja, akkor biztosan szellőztetni kell a pincét.

blikk