Hihetetlen számokat közölt az európai légiirányítási központ a repülőjáratok késéseiről.

Az Európát érintő járatok májusban, vagyis 31 nap alatt összeadva több mint ötven napot késtek. Szakemberek szerint ennek oka a kapacitáshiány és a légtér zsúfoltsága, de rendszeresek a műszaki meghibásodások is. A légitársaságoknak a három órát meghaladó késések esetén kártérítést kell, vagy legalábbis kellene fizetniük az utasoknak – közölte az M1 Híradója.

Az utóbbi időszakban rendszeressé váltak a repülőjárat késések. Múlt héten egy hurghadai járat fordult vissza felszállás után műszaki hiba miatt. Az utasoknak több órát kellett várniuk egy másik gépre.

Három hete Londonban ragadtak utasok több mint egy napra, ott a Wizz Air egyik gépe hibásodott meg. Csak úgy mint a Tunis Air légitársaság gépe is, azok az utasok csak 16 óra késéssel indultak haza a nyaralásból.

De a probléma nem csak a magyarországi járatokat érinti. A Eurocontrol adatai szerint idén májusban a kontinensen összesen 76 ezer percet késtek a gépek, vagyis több mint ötven napot.

Bokor Péter, egy légiutasok jogaival foglalkozó cég szakmai vezetője azt mondta, a késések az egyre több járat miatt és a légtér kapacitásának szűkössége miatt vannak, emellett rendszeresek a műszaki problémák is.

m1