Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnokként, immár anyukaként, de ugyanolyan sikerre éhesen érkezett Tokióba, mint kilenc évvel korábban, amikor első ötkarikás aranyérmeit szerezte.

Sokan és meglepően sokszor mondták róla Rio után, hogy már nem a régi, de a kajakkirálynő újra és újra bizonyította ennek az ellenkezőjét. Most pedig Kozák Danuta férje és edzője, Somogyi Béla segítségével Tokióban beírta magát nemcsak a magyar és az egyetemes kajak-kenu sport, hanem az olimpiai játékok történelmébe is, miután a női kajaknégyes tagjaként megszerezte pályafutása hatodik olimpiai aranyérmét. Ezzel ő lett minden idők legeredményesebb magyar női sportolója az olimpiák történetében.

Még több sporthír!

Kozák Danuta 1987. január 11-én született Budapesten, lengyel édesanyja révén vegyes családba, így két országot is büszkévé tehetett későbbi sikereivel. Időben kezdett megismerkedni a kajakozással, kilencéves volt, amikor a KSI versenyzője lett. Akkor még nem a majdani olimpiai aranyérmek, valamint a megszámlálhatatlan világ- és Európa-bajnoki érmek lebegtek a szemei előtt, csupán a sport örömét kereste.

De a siker már csak olyan, hogy aki tehetséges és mellé még szorgalmas is, azt gyorsan megtalálja. A 2003-as komacui ifjúsági világbajnokságról már két arany- és egy ezüstéremmel tért haza, két évvel később Szegeden pedig mindkét egyes számot (500 és 1000 méter) megnyerve búcsúzott a korosztálytól, hogy aztán villámgyorsan letegye a névjegyét a felnőttek között. Szinte azonnal bekerült a válogatott már akkor is bombaerős keretébe Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas-Zur Krisztina és Benedek Dalma mellé, sőt, a vele egy idős Szabó Gabriellával kiváló párost alkotva a világversenyeken is helyet követelt magának.

Kozák Danuta versenyez a női kajak egyesek 500 méteres versenyének előfutamában a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon 2014. augusztus 8-án. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Még több sporthír!

A 2007-es pontevedrai Európa-bajnokság K2 1000 métere aranyától kezdve nem volt olyan Eb, vb vagy éppen olimpia, ahonnan érem nélkül tért volna haza. 2008-ban karrierje talán első igazán fontos döntését kellett meghoznia, amikor elhagyta a sikeredző, Fábinné Rozsnyói Katalin csoportját, és a Honvédba igazolt, ahol Csipes Ferenc lett az edzője.A 2010-es trasonai Európa-bajnokságig kellett várnia – bár pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy kellett dolgoznia –, mire az egyes hajóból sikerült kiszorítania az akkor már kétszeres olimpiai bajnok és négyszeres ezüstérmes Kovács Katalint. De azon a válogatón valamennyi olimpiai bajnok riválisát legyőzte, azaz Janics Natasát és Benedek Dalmát is. Ha már kiszorította Kovácsot a hajóból, akkor nyert is 500 méteren.

A Nemzeti Sport Online gyorsan meg is ragadta az alkalmat, hogy megkérdezze olvasóit, Kozák győzelmével vajon eljött a generációváltás ideje? Nos, az öt lehetséges válasz közül a voksolók 27 százaléka választotta az egyértelmű „igen”-t, és nekik lett igazuk. 2011-ben az Európa- és világbajnoki válogatón Kozák Danuta K1 500 méteren legyőzte Kovács Katalint, sőt, Szabó Gabriellával a Kozák-Csipes párost is megverték ugyanezen a távon. Így aztán a belgrádi Európa- és a szegedi világbajnokságon is Kozák evezhette az 500 egyest, és a szerb fővárosban győzni is tudott, míg a Maty-éren ezüstérmes lett, és mindkét világversenyt két-két arany és egy-egy ezüstéremmel zárta. Ezek után szinte már papírforma volt, hogy ő lett az év női kajakosa. A jó formája a következő évre is megmaradt, így nem is volt vitás, hogy 25 évesen ő evezheti a K1 500 métert a 2012-es londoni olimpián, és persze a négyes hajóba is bekerült, amelyik 1992 óta nem tudott olimpiai aranyérmet nyerni.

Hát Londonban tudott! Az Eb-n még csak bronzérmes, az olimpiáig szépen összecsiszolódó Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas összeállítású egység egy-két méteres előnnyel, azaz viszonylag simán húzta be a K4 500 első helyét, megszerezve a magyar küldöttség hatodik londoni aranyérmét.

Az első olimpiai aranyérem Londonban K4 500 méteren, a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina egységgel. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Még több sporthír!

És másnap jött a hetedik magyar arany, amit Kozák szállított, aki hihetetlenül magabiztos versenyzéssel nyerte meg a K1 500 métert. Igazából senki nem lepődött meg, hiszen a szám Európa-bajnokaként és vb-ezüstérmeseként állt rajthoz, a fölényesen megnyert középdöntős futamban pedig már jelezte ellenfeleinek, hogy mire számíthatnak:

Ez a győzelem egy kicsit az ellenfeleknek is szólt. Bár nem volt muszáj nyernem, az önbizalmamnak jót tett a siker – mondta a futam után, amire Storcz Botond szövetségi kapitány is ráerősített, csak „szuperlatívuszokban” tudta értékelni Kozák első két futamban nyújtott produkcióját.

Féltávnál már látszott, hogy a címvédő ukrán Inna Oszipenko-Radomszka lesz az egyetlen ellenfele, de míg ellenfele alatt az első 350-400 méteren diktált tempótól a hajrára szinte megállt a hajó, addig Kozák látszólag óriási lelki nyugalommal ugyanazzal a gyilkos utazó sebességgel evezte végig a távot, és egy hajóhossz előnnyel ért be a célba.

„Még nem hiszem el. Annyira jó versenyzés volt, nem figyeltem semmire, nem láttam az ukrán lányt sem, csak nyomtam. Aztán a célvonalban oldalra néztem, és nem volt senki a környéken, ez hihetetlen” – mondta a futam után a 24 óra leforgása alatt kétszeres olimpiai bajnokká váló Kozák a Magyar Rádiónak.

Persze, könnyű egy olimpiai döntőt megnyernie annak, aki uralni tudja a magyar mezőnyt. Ez így volt 2012-ben, és így van most is.

A magyar válogató azért valóban keményebb volt, ott a mezőnyben mindenkinek volt nagy címe, nem is nyertem ekkora előnnyel. Sok fogadalmam volt, mi lesz, mit csinálok akkor, ha olimpiai bajnok leszek, de mindent elfelejtettem” – mondta győzelem után a Nemzeti Sportnak.

Az olimpia után ismét őt választották az év női kajakosának (ahogy később még öt alkalommal is), a kajaknégyes lett az Év magyar csapata, az viszont bizonyára csalódás volt számára, hogy az Év Sportolója gálán a női mezőnyben két olimpiai aranyérmével is csak második lett a Londonban pályafutása csúcsára érő, 10 km-en olimpiai bajnok Risztov Éva mögött.

Még több sporthír!

Az új év újabb klubváltást hozott. Miután a Honvédnál nem egyeztek bele, hogy élettársa, Somogyi Béla irányítsa a felkészülését, Újpestre igazolt, ahol nem gördítettek akadályt a Somogyival közös munka elé, akivel 2004 óta alkot egy párt, 2017-ben pedig össze is házasodtak. Az új klub és az új edző új felkészülési módszert is jelentett. A korábbi csapatmunkát felváltotta az egyéni felkészülés, edzőtárs nélkül vágott neki Kozák a következő olimpiai ciklusnak.

Kozák Danuta és Somogyi Béla. FORRÁS: YOUTUBE/SPORTKLUB 

Egyesben 250 méter után úgy hagyta állva a mezőnyt Emma Jörgensennel, Lisa Carringtonnal, Fraziska Weberrel, Benedek Dalmával és Oszipenko-Radmoszkával együtt, mintha a riválisok hátrafelé eveztek volna, és közel két másodperces előnnyel nyert, miközben a mezőny az ukrán olimpiai bajnok kivételével egyszerre esett be mögötte a célba. Kozák elmondása szerint maga sem számított ekkora fölényre, főleg úgy, hogy a verseny előtti napon elkapta egy bélfertőzés, így kellett versenyeznie a páros döntőjében.„Nem számítottam ekkora fölényre, ilyenekre nem gondol az ember – nyilatkozta Kozák az M4 Sportnak. – Azt akartam, hogy egészségesen versenyezzek, és hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot. Sikerült. Szerencsére már túl vagyok a betegségen. Köszönöm Toman Józsefnek és az orvosi csapatnak, az egész szövetségnek, hogy tartotta bennem a lelket, tényleg nagyon sokat segítettek mentálisan is. London után a címvédés volt a célunk, így ez egy négyéves álom beteljesülése.”

Sem a klub, sem az edzőváltás nem hozott hullámvölgyet, ha nagy ritkán le is győzte valaki Kozákot, az jellemzően magyar volt (pl. Kárász Anna a 2015-ös vb-válogatón, vagy az időközben szerb színekre váltó Benedek Dalma a 2013-as Montemor-o-Velho-i vb-n), és ugyancsak jellemzően nem tudta megtörni az uralmát. A 2016-os riói olimpiának a két köztes világbajnokság ellenére is toronymagas favoritként vágott neki mindhárom 500 méteres számban, és az esélyeknek megfelelően mindhárom aranyérmet haza is hozta.

Még több sporthír!

És, ha már álmok beteljesüléséről van szó, akkor ide illik egy ígéret beteljesítése is. A KSI-ben együtt kezdett kajakozni Szabó Gabriellával, akivel 17 éven át, 2013-ig voltak elválaszthatatlanok. Kozák aztán mint a világ legjobb egyes menője érthetően az egyéni számokra koncentrált inkább, így Szabó 2014-ben már Csipes Tamarával lett világbajnok. 2015-ben aztán újra összeültek, Kozák pedig megígérte a barátnőjének, hogy együtt, párosban is nyernek egy olimpiai aranyat.

A nagy páros: Szabó Gabriella és Kozák Danuta a riói olimpia dobogóján. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

„Még a londoni olimpia előtt megígértem Gabinak, Rióban megnyerjük együtt a párost” – mondta Kozák 2016 tavaszán egy interjúban, néhány hónappal később pedig betegség ide vagy oda, valóra is vált az ígéret: 51 századdal verték a döntőben a németeket.

Ez volt egyébként Magyarország 500. olimpiai érme. 

„Kemény volt a tegnapelőtti éjszaka, mára kialudtam magam, de még mindig nem vagyok százszázalékos. Megérte ennyit edzeni egész évben, mert még így is tudtam menni és Gabit tolni, az ő lelke, az ő csapása vitt be minket. Tényleg nem hittem el, annyira jöttek a németek a végén, azt hittem, hogy elveszítettük. Gabi kiáltott egyet, azt hittem, azért, mert másodikak vagyunk. Hátulról nem láttam semmit” – mondta Kozák Danuta a célba érkezés után.

A riói olimpia sikereit ritka ajándékként, de teljesen ki tudta élvezni, ami érthető: Keleti Ágnes és Egerszegi Krisztina mellett az egyetlen ötszörös magyar olimpiai bajnok lett, a sportág és a játékok halhatatlanjai közé került. Mondjuk, az Év Sportolója szavazáson ezt megint nem volt elég a sikerhez, mert a Rióból ugyancsak három arannyal hazatérő Hosszú Katinka, ahogy a medencében, úgy itt is legyőzhetetlen volt.

De, úgy képzeljük, hogy 2017 januárjában ez annyira nem zavarta Kozák Danutát, hiszen ekkor már sokkal fontosabb dolog kötötte le a figyelmét: nyárra várta első kisbabáját. Zora augusztusban megszületett, anyukája és apukája pedig akkor már férj és feleség voltak. Persze rögtön elkezdődtek a találgatások, vissza tud-e térni a csúcsra Kozák Danuta? A válasz röviden: vissza. Hosszabban pedig annyi, hogy a 2018-as belgrádi Eb-ről két arany- és egy ezüstéremmel, míg a Montemor-o-Velho-i vébéről három 500 méteres szám aranyérmével tért haza. Ez már elég volt egy Év Sportolója-díjhoz is…

Kozák Danuta ötszörös olimpiai, tizennégyszeres világ- és tizenhatszoros Európa-bajnok kajakozó (b) átveszi az év női sportolója díjat Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól (j) és Csisztu Zsuzsától, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) alelnökétől (takarásban) az M4 Sport – Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2019. február 14-én. FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

2019-ben a szegedi világbajnokságon K1 500 méteren csak harmadik lett – Kozák Danuta esetében a „csak”-ot nem is illik idézőjelbe tenni – a bombaformában lévő Lisa Carrington verhetetlennek tűnt a Maty-éren. Az a vb egyébként is rémálom volt, hiszen a K2 500-on címvédő Kárász-Kozák párost kizárták, miután a hajójuk 80 dekával nehezebb volt a megengedettnél.

Még több sporthír!

Év végén egy pillanatra talán úgy tűnt, hogy újra összeáll a Kozák-Szabó álompáros, erre azonban már nem került sor, miután utóbbi 2020 nyarán, a tokiói játékok elhalasztásának bejelentése után a visszavonulás mellett döntött. A sportvilágot megrengető koronavírus-járvány alaposan felborította a kajakosok életét, hiszen a 2019-es világbajnokság után közel két évnek kellett eltelnie, mire újra világversenyen ülhettek hajóba a legjobbak. A 2021-es poznani Európa-bajnokságon Kozák Danuta – már a Ferencváros színeiben – új páros társával, az 5000 méteren háromszoros világbajnok, és a 2019-es K4 500-on vb-első hajóban is helyet kapó Bodonyi Dórával evezett, immár az első beülőben, és viszonylag simán nyerték a K2 500 aranyérmét, miközben Kozák egyesben is megmutatta, hogy számolni kell vele Tokióban: Emma Jörgensen mögött lett ezüstérmes, ugyancsak fél másodperc hátránnyal.

Az emberek hajlamosak úgy kalkulálni, hogy ha Kozák Danuta elindul egy számban, biztosan nyer. De ez nem így van, nincs papírforma siker. Harmincnégy évesen túl vagyok a csúcsformámon, nem tudok olyan időeredményeket evezni, mint régebben, már lefelé jövök a hegyről. Máshogy kell edzenem, másként regenerálódik a szervezetem. Ezért sem vehettem és vehetek semmit biztosra” – mondta az idén júniusi válogató után, ahol egyesben a régről ismert magabiztossággal verte a hazai mezőnyt.

Ezt követően már csak azt kellett eldönteni, hogy bevállalja-e a három számot Tokióban, és a döntés végül az lett, hogy nekifut az újabb triplázásnak. Ha mindhárom számban, azaz K1, K2 és K4 500 méteren is megvédi riói elsőségét, azzal nyolcszoros olimpiai bajnok lesz, ami egyrészt példa nélküli a magyar sport sikerekben elképesztően gazdag történelmében, másrészt pedig beállítja Brigit Fischer utolérhetetlennek hitt olimpiai rekordját.

Ez az elképesztő siker ugyan nem jött össze, hiszen egyesben „csak” negyedik lett, ami után nagyon el volt keseredve, és a K2 Bodonyi Dórával szerzett bronzérme sem különösebben vigasztalta, a Bodonyival, Csipes Tamarával és Kárász Annával felálló négyes egységben azonban összejött a várt siker.

Az aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntője után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 7-én. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

A magyar hajót igazából megszorítani is csak akkor tudták a riválisok – legyenek azok az ötszörös olimpiai bajnok Lisa Carrington által vezetett új-zélandiak, a németek vagy a beloruszok -, amikor Kozákék egy kicsit elhúzták előttük a mézesmadzagot, a döntőben pedig esélyt sem adtak az ellenfeleknek. Kozák Danuta ezzel hatszoros olimpiai bajnok lett, amivel megelőzte a magyar női örökranglistán eddig hozzá hasonlóan öt-öt aranyéremmel álló tornász Keleti Ágnest és az úszó Egerszegi Krisztinát.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer megelőzöm Egerszegi Krisztinát. Eleve már egyszer olimpiát is nyerni nagyon nagy dolog, nemhogy hatszor – mondta meghatódva Kozák Danuta. Aki a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, s az összesen nyolc dobogós helyével – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.

Még több sporthír!

A történelmi aranyéremhez hozzájáruló csapattársak közül Csipes Tamara pályafutása második, míg Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Előbbi kajakos ezzel már túlszárnyalta edző-édesapját, Csipes Ferencet, aki egyszeres ötkarikás aranyérmes.

A 27 éves Bodonyi egészen az idei évig nem igazán került az olimpiai számok közelébe, ugyanakkor az 5000 méteres távon kétszeres Európa- és háromszoros világbajnok, aki az idei poznani Eb-n két csapathajóban is aranyérmet ünnepelhetett.

A dunaújvárosi születésű, 29 éves Kárász Anna 2010-ben már az olimpiai bajnok Janics Natasa mellett tanulhatta el a sportág finomságait. A felnőtt mezőnybe kétszeres U23-as Eb- és vb-győztesként átlépő kajakos 2014-ben már bekerült a felnőtt Eb- és vb-keretbe, és előbbi versenyről egy, utóbbiról két aranyéremmel tért haza. Tokióba már klasszisként, háromszoros Európa- és világbajnokként érkezett.

origo

Hirmagazin.eu