A kultúráért felelős államtitkár számára kiemelten fontos, hogy Magyarországon mindenki részesülhessen a kultúrából. Ezért is szeretnék elkészíteni a magyarok kulturális térképét.

Tudja, hogy mely településen milyen kulturális élet folyik? Esetleg a határainkon túl, az ottani magyarság körében? Mivel mindkét kérdésére nemleges választ kapott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, ezért nekiállt összegyűjteni az adatokat és elkészíti a magyarok kulturális térképét. A Kossuth Rádió Az este – A házigazda című műsorában házigazdája Orbán János Dénes, Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, prózaíró volt, aki vendégeként Fekete Pétert választotta.

A kultúráért felelős államtitkár a műsorban felidézte azt, amikor megbízatásának átvétele után először tett látogatást az államtitkárságon. Elmondta, akkor az ott jelen lévő kollégához több kérdést is intézett. Megkérdezte például, hogy néz ki a bábszínházak, levéltárak helyzete jelenleg Magyarországon. Akkor azt látta, hogy egyes munkatársainak a válaszadáshoz utána kellett keresni az adatoknak. Fekete Péter azt tapasztalta, hogy nem állnak rendelkezésre olyan adatok és adatbázisok, amelyek egy gombnyomásra elérhetőek lennének.

Hozzátette: ha a kulturális államtitkárságon sincs áttekinthető, a magyar kulturális élet minden szeletét feltérképező adatsor, akkor hogy várhatnánk el azt, hogy külföldiek, és egyáltalán itthon, mi magyarok tudnánk azt, milyen a hazai kulturális élet.

Ezek után döntött arról, hogy elkészíti Magyarország kulturális térképét, amely minden kulturális eseményt, helyszínt tartalmaz. Elmondása szerint ez nemcsak azért fontos, hogy büszkélkedhessünk vele, vagy hogy a turistáknak útmutatót nyújthassunk, hanem azért, hogy lássuk mely területeken milyen arányban van jelen a kultúra.

Tervezhetőség

Fekete Péter kiemelte: akkor tudunk tervezni, ha mérhető adatokkal rendelkezünk a témával kapcsolatban. Fontos tudni azt, hogy mink van, és mi szorul még fejlesztésre, kiegészítésre, hiszen egyik fontos célnak tartja azt, hogy Magyarországon minden ember részesülhessen a kultúra egy szeletéből.

Az államtitkár elmondta, európai szinten szeretnék összehasonlítani azt, hogy Magyarországon milyen helyzetben van a kultúra. Az eddigi adatok szerint két tendencia figyelhető meg – mondta. Az egyik, hogy a kulturális rendezvények látogatottsága nagyon magas, Európában az élvonalban helyezkedik el hazánk. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a kultúrát fogyasztó emberek visszatérők, tehát ugyanaz az ember jár el koncertre, irodalmi estre és színházba. Ez azt mutatja, hogy sok-sok ember semmilyen kulturális programon nem vesz részt.

Ezen változtatni kellene – hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondása szerint számos intézményvezető munkájuk végeztével hátradől, hiszen boldogan tapasztalják azt, hogy magas látogatottsága van az intézménynek, azonban fontos lenne, hogy a peremterületekről és a kultúrát ritkán elérő területekről is sikerüljön „becsalogatni” az embereket.

Fekete Péter kiemelte: saját felelősségének tekinti, hogy minél több emberhez eljuttassák a kultúrát. Véleménye szerint nem várhatják el a kulturális intézményvezetők, hogy a kultúrához vezető utat saját magától találja meg az ember. Ezért is fontosnak tartja a statisztikákat, hiszen azzal mérhetővé válik, hogy mely területen van szükség tennivalóra.

Őrizni kell a kultúra kincseit

A műsorban felvetődött a kérdés, miszerint kinek a feladata az, hogy ezek a kulturális tervek megvalósuljanak. Fekete Péter úgy reagált, egy személyben saját maga felel azért, hogy az intézményvezetőket országszerte meggyőzze arról, hogy részfeladatuknak tekintsék ezt. Nem elég elkészíteni egy színházi előadást, meg kell őrizni a kulturális termékeket, a kulturális kincseket – fogalmazott.

Hozzátette: ezen túl pedig gondoskodni kell arról, hogy a célközönséghez eljusson az adott mű, kulturális termék, élmény.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió