Péntek este tartják A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság megnyitóját.Összegyűjtöttük a megnyitóra vonatkozó minden olyan információt, ami ahhoz szükséges, hogy a helyszínen tudjátok követni az eseményeket.

Mikor kezdődik és meddig tart a megnyitó?

Július 14-én, pénteken este 9 és 11 óra között tartják a vizes vb megnyitóját.

Mi a helyszín, és honnan érdemes nézni az eseményt?

A megnyitót az Eötvös tér előtti Duna-szakaszon, a Lánchíd pesti hídfőjénél bonyolítják le.

Aki nem otthonról szeretné nézni a megnyitó ünnepséget, az a budai és a pesti alsó rakpartról, valamint az Erzsébet hídról, tíz kivetítőn követheti, hogy mi történik a színpadon. A budai Vár fényfestése, a szökőkút-világítás és a tűzijáték is látható lesz ezekről a helyszínekről.

MTI, Fotók: Mervai Márk
MTI, Fotók: Mervai Márk

Mi lesz a program?

A vizes-világbajnokság megnyitóján félezren táncolnak majd egyszerre:

a produkció végigvezeti a nézőt az ország történelmén, amelyben mindig kiemelt szerep jutott a víznek, elsősorban a Dunának.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes és az ExperiDance Production mellett több amatőr néptáncegyüttes, artisták, akrobaták, modern- és balettművészek, valamint ritmikus gimnasztika válogatott csapat gyakorol együtt már hónapok óta a produkcióra.

A csaknem kétórás műsor több különböző, a történelem fontos korszakait megidéző jelenetből áll, ókori motívumok vagy épp a reneszánsz kor táncmozdulatai jelennek meg a színen, de sámánok, egy királynő és egy huszárezred is feltűnik a színpadon.

Nem egy koncertről van szó, hanem egy nagyon átgondolt, felépített összművészeti produkcióról, amelynek része egy világsztár fellépő. Miután Emeli Sandé lemondta nyári európai fellépéseit, ezzel együtt a megnyitón való részvételt, helyére CeeLo Green háromszoros Grammy-díjas amerikai művész érkezik.

Román Sándor, az est művészeti vezető-koreográfusa, az ExperiDance koreográfusa felel elsődlegesen azért, hogy az esemény táncművészeti szempontból világszínvonalú legyen. A Müpa szervezésében megvalósuló, kétórás előadásban mintegy 220 önkéntes és fiatal sportoló is részt vesz, és a közreműködők között lesznek olyan ismert művészek is, mint Eötvös Péter, Herczku Ágnes vagy Bogányi Gergely.

Az összművészeti produkcióban több mint 510-en lépnek fel, köztük mintegy 130 gyermek. A legfiatalabb táncos 6 éves, a legidősebb több mint 50.

Vízi színpad a város közepénA szervezők az ECA2 francia céggel közösen tervezték meg a látványt, a hangot és a zenét. Jean-Christophe Canizares, az ECA2 igazgatója korábban elmondta, hogy mintegy öt hónapja dolgoznak a projekten, amely technikai és művészi kihívást is jelent.

Egy adott pillanatban 270 táncos tartózkodhat egyszerre a színpadon, amelyet 4 darab 1600 tonnás uszályból alakítottak ki a folyón. A helyszín különlegességéről szólva Canizares kiemelte: a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egy ilyen méretű színpadot a vízen, a város közepén kellett létrehozni. A színpad három futballpálya méretű, és a teljes terület, amelyen a produkció megvalósul, 20 futballpályát tesz ki. Mint mondta, 29 nagy kamionnal érkeztek a rendezvényre.

A megnyitó miatt számos lezárás, terelés és forgalomkorlátozás lesz a fővárosban – ezekről itt olvashattok részletesen.

MTI, Fotók: Mervai Márk

 

MTI, Fotók: Mervai Márk
Szigorú biztonsági intézkedések a szurkolói zónákbanBudapesten két, Balatonfüreden egy szurkolói zónát alakítanak ki a szervezők a pénteken kezdődő vizes vb-re, ezek egészen a masters vb zárónapjáig, augusztus 20-ig működnek majd.

Borsa Miklós, a szervező Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kivetítőkkel ellátott, ingyenesen látogatható szurkolói zónákba naponta reggel 9-től estig – az események zárásáig – várják azokat, akik nem jutottak belépőhöz.

Az egyik fővárosi szurkolói zónát a Dagály strand, a másikat a Margitszigeti Atlétikai Centrum területén, míg Balatonfüreden a Tagore sétányon alakítják ki.

Kis Tamás, a Bp2017 Nonprofit Kft. biztonsági vezetője arról beszélt, hogy a szurkolói zónákba és a versenyhelyszínekre érkezők is szigorú biztonsági ellenőrzésen fognak átesni, ezért mindenkit arra kért, hogy legalább egy órával a megtekinteni kívánt esemény előtt érjen ki.

forrás: Szeretlek Magyarország