Öt férfi tört be 2017-ben egy tatai luxuslakóparkba, hogy az ott élő milliomos vállalkozó pénzét elvigyék. Az értékekért olyan dolgokat tettek, amik még egy akciófilmben is meredeknek számítanának.

Mint arról a Bors korábban is írt, 2017-ben akciófilmbe illő betörés történt egy tatai luxuslakóparkban: az ott élő családra ugyanis egy rendőrségi különítménynek álcázott öt tagú rablóbanda csapott le, az anyát, az apát, a 11 éves kislányt és a 8 éves fiút gyorskötözővel megkötözték, majd agresszíven vallatni kezdték őket.

Kiderült, nem véletlen célpontok voltak, a családfő ugyanis híres, mi több, milliárdos vállalkozó volt, korábban az ország 100 leggazdagabb emberének listáján is szerepelt, számtalan luxusautó és egy hajó tulajdonosa is volt.

Nem volt titok: a berontó banda a férfi értékeire utazott, a családot ezért a hálószobába vonszolták, ahol az egyik tag őrizete mellett a másik négy azonnal értékek után kutatott.

GYEREKEK KÍNZÁSÁVAL AKARTÁK KICSIKARNI A SZÜLŐK PÉNZÉT

Miután azonban értékeket nem találtak, a bandatagok először a nőt kezdték fenyegetni: az édesanyától kértek céges iratokat és pénzt, majd verni kezdték a férjét is, és mindkettőjüket azzal fenyegették: ha nem segítenek, megölik őket és a gyerekeket is.

AZ EGYIK FÉRFI EKKOR AZ EGYIK GYEREKHEZ LÉPETT, ÉS A RIADT KICSINEK AZ UJJAIT KEZDTE EL KÉSSEL SZURKÁLNI, MIKÖZBEN KÖZÖLTE A SZÜLŐKKEL: HA NEM SEGÍTENEK, LEVÁGJÁK A GYEREKEK UJJAIT.

 

 

DUGÓHÚZÓ SEGÍTSÉGÉVEL MENEKÜLT A CSALÁD

A családot aztán a pincében berendezett biliárdszobába zárták be, amit eltorlaszoltak, a kilincsét pedig belülről leszerelték, hogy ne juthasson ki senki. Míg a megkötözött család a szabadulásért küzdött, a bandatagok bezsebelték a házban található értékeket, azaz majdnem 6 millió forintnyi ékszert és órát és közel 2 milliónyi készpénzt vettek magukhoz, végül aztán elmenekültek

 A családfő aztán összeszedte minden lelkierejét, és egy dugóhúzó segítségével kiszabadította magát, aztán az egész családját, és azonnal értesítették a rendőrséget

Így aztán nem sokáig menekült a tettes, az egyik tagot, H. Tamást ugyanis elfogták, és bíróság elé állították, ahol ugyan mindent tagadott, de a Tatabányai Törvényszéken hétfőn ítéletet hirdetnek az ügyében. Úgy tudni, hogy a banda többi tagját azóta is keresik.

borsonline

Hirmagazin.eu