2003 augusztus 6-án egy sivatagi homokba temetett MiG–25-öt talált az amerikai légierő Bagdadtól nem messze. A hír nem mozgatta meg a világot, még a repülős szaksajtót sem foglalkoztatta a téma – nem úgy a hülye elméleteket gyártó, kamuhíres blogok százait. Eltemetett kincs?
Szaddám haderejének féltett tartaléka? Frászt, egy halom értéktelen hidegháborús fémhulladékot, egy addigra többszörösen leszerepelt 25RBT-t ástak el az irakiak, valószínű minden józan logika nélkül.
Idén lesz tíz éve, hogy a világ szegényebb lett egy diktátorral. Amit el lehetett cseszni egy szépreményű, olaj gazdag ország teljhatalmú uraként azt Szaddám Huszein elcseszte. Kezdett egy értelmetlen háborúval Irán ellen, majd ahogy kijött belőle, kegyetlenül lerohanta a világ nagyhatalmaihoz dörgölőző Kuvaitot. Tény, az sem sokat segített a helyzetén, hogy hol a szovjetek, hol az amerikaiak hülyítették vagy fűtötték harci kedvében, de ártott ő eleget önfejűségből is, így senki sem siratta, amikor a világpolitika kemény keze a nyakába tette a kötelet 2006 decemberében a Tikríti rémnek.
Három évvel Szaddám kivégzése előtt, a szövetséges erők 2003 tavaszi érkezése idején az iraki hadseregnek bő 250 harci helikoptere és repülője volt, de furcsamód egyik sem emelkedett a levegőbe. A szám magas, de a hadrafoghatóságuk csapnivaló volt, képzett pilótákból folyamatosan hiányt szenvedtek és a minimális repült óraszám még a jártasságot sem garantálta igazán. A nagy, iraki légierő leginkább papíron létezett és egy logisztikai rémálom volt a maga vegyes módján.
Francia és orosz típusok garmadáját próbálta üzemeltetni, ráadásul ezen belül is hatalmas volt a szórás az egyes generációk között. A szövetségi erők ellenállás nélkül hatoltak be (légi fölényük védernyője alatt) egy olyan országba, amely a folyamatos háború politikájára rendezkedett be, és egy olyan politikai vezetés ült a csúcsán, amely már túl volt egy hasonló nagykoalíció elleni háborún. A meglepő passzivitásnak több oka volt, de hogy tisztább legyen a kép, vissza kell menni jó húsz évet a történelemben, Szaddám Huszein uralmának kezdetéhez.
Miután egy kierőszakolt lemondatással Szaddám megszerezte a teljes hatalmat Irakban, azt csinálta, amit egy elsőéves diktátornak szokás. Előbb tisztogatott egyet a hazai politikában, majd keresett egy ellenséget, ami ellen egybe foghatja a saját népét. A szomszédos Irán volt a tökéletes célpont. Egyrészt a szunnita Szaddámnak eleve nem tetszett, hogy a síita Khomeini teljhatalmat szerzett egy, az övénél háromszor nagyobb országban, másrészt nagyon be volt szarva, hogy az iraki síiták is kedvet kapnak a forradalomhoz.
Forrás: MaiValóság
