Július 18-án hajnal 3 óra 50 perckor érkezett Budapest III. kerületi rendőrségére a bejelentés, miszerint megvertek és kiraboltak egy férfit a Flórián téren.

Az áldozat elmondása szerint hosszasan követték őt, majd amikor az aluljáróba értek, nekitámadtak, többször is megrúgták és elvették a telefonját illetve a pénztárcáját, majd elfutottak a helyszínről.

A rendőrség visszanézte az aluljáróba helyezett térfigyelő kamera felvételeit és ez alapján beazonosíthatóvá vált az egyik elkövető. A 26 éves U. Lászlót, 2020. július 21-én a XIII. kerületben, a Lehel téren elfogták. Azonban a 26 éves elkövető kihallgatását követően sem tudtak még rájönni a másik tolvaj kilétére. U. László letartóztatását elrendelték rablás bűntette miatt.

A rendőrség keresi a képen látható elkövetőt. /Fotó:RendőrségA rendőrség keresi a képen látható elkövetőt. /Fotó:Rendőrség

A jelenleg még ismeretlen társát keresik, és a rendőrség közszemlére tette a térfigyelő kamera felvételeit, aki a képen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét – írta meg a police.hu.