A szülők évekkel ezelőtt elveszítették a felügyeleti jogukat, és a kislány egy törvényes gyám felügyelete alatt állt.

A biológiai szülők nem tudták elfogadni a bíróság döntését, elrabolták a kislányt, és nyomorúságos, mostoha körülmények között tartották, éheztették, kínozták..

Amikor Paislee Shultis 2019-ben, 4 évesen eltűnt, senki sem számított arra, hogy ilyen közel bukkannak majd rá.

A kislányt a New York állambeli Saugerties városában találták meg, 257 kilométerre Cayuga Heights településtől, az eltűnésének helyétől. A rendőrök egy lépcső alatti rögtönzött szobában találták meg a gyereket, biológiai anyjával, a 33 éves Kimberly Cooperrel, aki nem rendelkezett hivatalos felügyeleti joggal.

Fotó: Saugerties Police Dept.

Paislee-t a jelentések szerint szülei, Kirk Shultis Jr. és Cooper rabolták el, miután elveszítették a felügyeleti jogot.

Erik Thiele nyomozónak köszönhető, hogy a Saugerties városi rendőrök megtalálták a kislányt, miután Thiele a szülőknél tartott házkutatás során felfigyelt valamire, miközben egy zseblámpával végigpásztázta a lépcsőket, ugyanakkor egy takarót is felfedezett a lépcsők között.

„A nyomozók több falépcsőfokot is eltávolítottak, és észrevettek egy pár apró lábat. Még több lépcsőfok eltávolítása után a gyereket és az elrablóját is felfedezték a lépcső alatt. A tér kicsi volt, hideg és nedves”

– állt a rendőrség közleményében az NBC News szerint.

Szerencsére Paislee a mentősök szerint olyan egészségi állapotban volt, hogy meg lehetett menteni az életét.

Fotó: Saugerties Police Dept.

Kimberly Coopert, Kirk Shultist, Jr.-t és azonos nevű édesapját is letartóztatták, és a lány elrablásával vádolják őket. A rendőrök korábban is felkeresték a szülők lakhelyét, de ők mindig azt állították, hogy nem tudják, hol lehet a lányuk, amióta eltűnt.

„Miután már néhány alkalommal jártak a Fawn Roadon található lakásban, a hatóságok korlátozott hozzáférést kaptak, hogy szétnézzenek a helyszínen, Kirk Shultis Sr. és Jr. is megengedték, hogy a gyerek után kutassanak, tudva, hogy a gyerek és az elrablója a házban rejtőznek, és nem találják meg őket”

– mondta a rendőrség az NBC Newsnak.

Cooperről azt feltételezték, hogy egy másik városba szökött Paislee-vel, de a rendőrök végül arra a következtetésre jutottak, hogy végig a lakásban voltak, valahányszor körülnéztek.

Fotó: Saugerties Police Dept.

Az ABC szerint a lányt visszaadták törvényes gyámjának és nővérének.

Shultis Jr. és Sr. feltételes szabadlábon védekezhetnek, és megtiltották nekik, hogy a lány közelébe menjenek. Mindkettőjük ellen a gyerek jólétének veszélyeztetése és a felügyeleti jogokba való beavatkozás miatt emeltek vádat. Coopert őrizetbe vették, és bíróság elé állították Ulster megyében, mivel már volt egy letartóztatási parancs ellene.

doily

Hirmagazin.eu