Megkezdődött szombaton a tiltakozók kiszorítása az Ambassador-hídról Kanada és az Egyesült Államok határán több mint 12 órával az után, hogy a bíróság kimondta, hogy a híd lezárása jogsértő.

A híd Észak-Amerika legforgalmasabb szárazföldi határátkelője, és a tiltakozók miatt több mint négy napon át teljesen megbénult, miután a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések ellen tiltakozók eltorlaszolták az utat mindkét irányba.

A windsori rendőrség a Twitteren arra szólított fel mindenkit, hogy békésen és a törvényekkel összhangban cselekedjen, láthatósági mellényt viselő fekete egyenruhások pedig felsorakoztak a tiltakozók járműveinél. A tüntetők száma a pénteki mintegy 200-ról szombatra 20-30-ra csökkent.

  • A magukat „szabadságkonvojnak” nevező, oltásellenes tiltakozás több mint két hete kezdődött Ottawában, ahol kamionsofőrök az ellen tüntettek, hogy a nemzetközi forgalomban dolgozó gépkocsivezetőknek kötelezővé tették az oltást.
  • Mostanra viszont általános kormányellenes és a koronavírus miatti korlátozásokat elutasító tiltakozássá vált.
  • A tiltakozók a két ország kereskedelmét biztosító Ambassador-híd mellett két kisebb határátkelőt is elfoglaltak Manitoba és Alberta államban.
WINDSOR, ON - FEBRUARY 12: Police arrive to clear protestors and their vehicles from a blockade at the entrance to the  Ambassador Bridge, that was sealing off the flow of commercial traffic over the bridge into Canada from Detroit, on February 12, 2022 in Windsor, Canada. As a convoy of truckers and supporters continues to occupy Ottawas downtown, blockades and convoys have popped up around the country in support of the protest against Canadas COVID-19 vaccine mandate for cross-border truckers. (Photo by Cole Burston/Getty Images)
Rendőrök érkeznek a tüntetés és zárlat feloszlatására az Ambassador hídra (Fotó: Cole Burston/Getty Images)
Nyitókép: Galit Rodan/Bloomberg/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu