Meghalt az a francia férfi, aki már több mint egy évtizede esett kómába és bénult le nyaktól felfelé egy motorbaleset következtében.

Vincent Lambert-t azóta mesterségesen táplálták egy észak-francia kórházban, orvosi szerint esélye sem volt a gyógyulásra. De családtagjai nem tudtak megállapodni a vegetatív állapotú beteg sorsáról, perek sorozata indult az ügyben. A francia legfelsőbb bíróság döntése értelmében végül július 2-án befejezték mesterséges táplálását.

„Erre pillanatra vártunk és készültünk évek óta” – mondta a férfi unokaöccse. „Végül győzött a józan ész, visszatértünk a racionalitáshoz. Vincent vegetatív állapotban volt, ő sem akart volna így élni. Iránta való tiszteletből akartunk véget vetni annak, hogy ilyen állapotban tengődjön. Most tisztességes körülmények között elmehetett, és végre békében nyugodhat.”

Az egykor pszichiátriai ápolóként dolgozó férfi mélyen katolikus szülei azonban mindvégig az ellátás folytatása mellett érveltek.

„Ez már visszafordíthatatlan, de nem dráma. Legalábbis nem ez a célja Vincent halálának, vagy Vincent táplálásának abbahagyásának, vagy ennek a sok harcnak, pereskedésnek, a gyámság eldöntésének, mert többé-kevésbé családi perpatvarnak állították be. Sosem a családi viszálykodás volt a lényeg, hanem a Vincent iránti tisztelet” – mondta François Lambert.

A szülők szerint a beteg nem volt menthetetlen. A férfi gép nélkül tudott lélegezni, és néha mozgott a szeme is.

eronews