Elhunyt Henry Lynch amerikai orvos, aki az 1960-as években először állt elő azzal a feltevéssel, hogy a daganatos betegségek egy része genetikai eredetű.

Henry Lynch 91 éves korában vasárnap hunyt el – jelentette be a creightoni egyetem, ahol 1967 óta kutatott. Amikor Henry Lynch orvosként elkezdte karrierjét, a kutatók azt feltételezték, hogy a rákot környezeti tényezők okozhatják. Ma már azonban úgy becsülik, hogy a daganatos betegségek 5-10 százaléka genetikai eredetű – olvasható az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság közleményében.

Lynch akkor vetetette fel a genetika szerepét, amikor Nebraskában, ahol dolgozott, megfigyelt egy családot, amelynek számos tagja bélrákban szenvedett. Hiába fordult azonban kutatási támogatásért, elutasították. Ő azonban nem adta fel, és adatokat gyűjtve több mint háromezer család esetében mutatta ki több generáción át a betegséget.

Elméletét végül elfogadták, sőt róla nevezték el az örökletes vastagbélrák szindrómát (Lynch-szindróma) 1984-ben. Ő volt az, aki bizonyította az örökletesség lehetőségét a mell- és a petefészekrák bizonyos típusaiban, amellyel megvetette az alapját a betegségért felelős specifikus gének, mint a BRCA1 és BRCA2 azonosításának.

Creightonban  1984-ben megalapította az örökletesrák-megelőzési klinikát, amely a kockázati tényezők kutatását, a betegség korai felfedezését és megelőzését állította munkája középpontjába.  „Munkássága óriási jelentőségű volt a rákszűrés, megelőzés, diagnosztizálás és kezelés terén” – írta közleményében az onkológiai társaság.

Hirmagazin.eu