Életét vesztette a pénteki dél-franciaországi túszdrámában megsebesült csendőr, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.

Gerard Collomb francia belügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy Arnaud Beltrame a hazájáért halt meg. „Franciaország sohasem feledkezik meg hősiességéről, bátorságáról és az áldozatról”, amelyet hozott – tette hozzá.

Méltatta a csendőrt az államfő is. Emmanuel Macron hősnek nevezte őt, és úgy fogalmazott, hogy kivívta az egész francia nemzet tiszteletét és csodálatát, kivételes bátorságról és önfeláldozásról tett tanúbizonyságot.

A csendőr alezredes a túszejtő semlegesítésére indított rohamban sebesült meg egy rohamrendőrrel együtt.

Halálával – a túszejtőt is beleszámolva – ötre emelkedett a halálos áldozatok száma. A túszdrámában további 15-en sebesültek meg.

Ismert bűnöző volt

A támadó, a marokkói származású carcassonne-i lakos, Redouane Lakdim – aki azt állította, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozik – péntek délelőtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt vezetőjére és utasára, egyikük meghalt. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt – egyiküket megsebesítette a vállán -, majd egy közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett. Két embert megölt, majd a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte. Arnaud Beltrame, a csendőrség 45 éves alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.

Lakdim magányos elkövető volt, aki kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a rendőrség előtt, megfigyelték, de nem tudtak a radikalizálódásáról.

Édouard Philippe kormányfő és Emmanuel Macron terrorcselekménynek nevezte a túszejtést.

Forrás: infostart.hu