Csúcson az aktív fertőzöttek száma itthon, még soha nem volt korábban ötezernél több nyilvántartott koronavírus-fertőzött az országban. Jelenleg 5103-an vannak.

Szigor jön a BKV-nál. mától büntetik azokat, akik nem vagy nem szabályosan viselnek maszkot. Szigorítottak az iskolákban is, az Emmi javasolja például a szalagavatók elhalasztását – közölte az M1 Híradó.

Speciális hőkamerával ellenőrzik a belépőket a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karán. A berendezést eddig csak az oktatásokon használták, most először próbálták ki a gyakorlatban.

De nemcsak az egyetemeken, az általános és középiskolákban is szigorodnak a szabályok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nemrég bővítette azt az intézkedési tervet, amelyet az új tanévre vezetett be a járvány miatt. Eszerint

a szülők már csak az intézményvezetők előzetes engedélyével lephetnek be az iskolákba.

A tanórán kívüli programokat fel kell függeszteni, és az első félévben esedékes nagyobb létszámú események, így például a szalagavatók elhalasztását is javasolják.

Szigorít a BKK is

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is szigorít. Csütörtöktől nyolcezer forintos bírsággal sújtják azokat az utasokat, akik nem vagy szabálytalanul hordják a maszkot.

Növelték a koronavírustesztek szállításához szükséges kapacitást is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ döntött arról, hogy bevonják valamennyi közfinanszírozott, működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató tartalék gépjárművét. A koordinációt az Országos Mentőszolgálat látja el.

Szükség is van a hasonló intézkedésekre, hiszen egyre több a fertőzött országszerte. Szerdára 411 fővel emelkedett a számuk, és két idős krónikus beteg elhunyt. Jelenleg 221 koronavírus-fetőzött beteget ápolnak kórházban, közülük tizenhárman vannak lélegeztetőgépen.

Az aktív fertőzöttek száma rekordot döntött, még sohasem volt ötezer felett: jelenleg 5103-an betegek.

Mindezek alapján beigazolódni látszik, hogy a szennyvízmintákból vett örökítőanyag mennyiségéből szinte napra pontosan meg lehet határozni a fertőzöttség súlyosságát.

Időközben folyamatosan egyre több településen mutatható ki a koncentráció növekedés. A legfrissebb felmérések szerint a főváros mellett Nyíregyházán és Debrecenben is.

A szakemberek szerint a járvány második hulláma már biztosan elérte Magyarországot is, ezért továbbra is nagyon fontos a maszkviselés, a higiéniai szabályok betartása és a beutazási korlátozások fenntartása.

Drámaian emelkedik a fertőzések száma Európa-szerte

Spanyolországban egyre gyorsabban terjed a fertőzés második hulláma. Az ország egészségügyi minisztériumának adatai szerint kedden csaknem kilencezer új esetet regisztráltak egy nap alatt, az ország kórházaiban fekvő betegek ötödét koronavírus miatt kell ellátni. Spanyolország lett az első nyugat-európai állam, amelyben a Covid-esetek száma meghaladta az ötszázezret.

A kormány keddi adatai szerint a koronavírus ismét megjelent néhány idősotthonban is.

A hatóságok ezért a legsúlyosabban fertőzött térségek több települését is lezárták: La Rioja és Aragónia tartomány érintett városaiban a létfontosságú ügyeket leszámítva megtiltották a ki- és belépést.

A spanyol egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy az ország csatlakozik az egyik gyártó védőoltásának klinikai teszteléséhez. A jövő héten induló kísérletbe máris rengetegen jelentkeztek.

Eközben az Oxfordi Egyetemen kifejlesztett védőoltás gyártója azt jelentette be: átmenetileg felfüggeszti a vakcina tesztelését. A harmincezer önkéntes részvételével zajló kísérlet közben ugyanis váratlan megbetegedés fordult elő. Az oltóanyag tesztelését mindaddig nem folytatják, amíg az ügy vizsgálata zajlik.

Nem gyűlhet össze hatnál több ember 

Az Egyesült Királyságban ma hajnalban életbe léptek a kormány által hétfőn bejelentett beutazási szigorítások. Ennek értelmében mostantól egyes görög szigetekről érkezőknek kötelezően kéthetes karanténba kell vonulniuk.

A listára olyan, népszerű úti célnak számító szigetek kerültek, mint Kréta vagy Szantorini. Az iraklioni repülőteret kedden megrohanták a brit turisták, hogy még a zárlat előtt hazaérhessenek.

A brit kormány szerda hajnalban azonban már újabb szigorításokat jelentett be. A jövő héttől a nyilvános helyeken nem gyűlhet össze hatnál több ember, ha nem egy háztartásban élnek. A tiltás azonban egyelőre nem terjed ki a munkahelyekre és az iskolákra.

Nagyobb óvatosságra és a felesleges csoportosulások elkerülésére kérte Emmanuel Macron elnök a franciákat is.

Az államfő azután beszélt erről, hogy kiderült: a Tour de France versenyigazgatójának pozitív lett a tesztje. A sportvezetővel a napokban egy autóban utazott Jean Castex miniszterelnök is.

Sok francia azonban már úgy érzi, nehezen tudna újra elviselni egy a tavaszihoz hasonló zárlatot. Egyelőre a párizsi kabinet sem döntött szigorításokról, annak ellenére, hogy az ország déli részén új gócpont alakult ki, Marseille körzetében.

A kikötőváros kórházai azonban arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírusos betegek fogadására fenntartott férőhelyek már szinte mind elfogytak, és az országban az elmúlt 24 órában regisztrált közel 2700 új fertőzött is aggodalomra ad okot.

Belgiumban eközben nem várt politikai bonyodalmat okozott a vírus terjedése. A flamand liberálisok vezetőjének pozitív tesztje miatt ugyanis megakadtak a kormányalakítási tárgyalások. Sőt, Egbert Lachaert megfertőződése miatt az uralkodó, Fülöp király is karanténba kényszerült, mivel a napokban fogadta a flamand politikust.

Hirmagazin.eu