forrás: Magyar Nemzet

Újabb egyeztetés kezdődik ősszel az Igazságügyi Minisztérium (IM) és az állatvédők között az állatkínzás szigorúbb szankcionálásáról – írta a Magyar Nemzet.

A lapot az IM arról tájékoztatta, hogy három munkacsoportban egyeztetett a nyár folyamán az állatkínzás ellen küzdő civil szervezetekkel.

Még szigorúbban büntetnék az állatkínzást
Egy körmöletlen, sánta birkát mutat az állatok gondozója egy Zagyvarékas és Szászberek között lévő tanyán. MTI Fotó: Bugány János

Egy munkacsoport a hatóságokkal való operatív együttműködéssel foglalkozott, a második a szabályozás kapcsán megfogalmazott javaslatokat összesítette, a harmadik pedig a neveléssel, felvilágosítással kapcsolatos kérdéseket tekintette át.

A tárca közlése szerint a munka ősszel a kidolgozott javaslatok áttekintésével folytatódik és az IM más országok jogszabályait és joggyakorlatát is vizsgálja, de nemcsak az állatkínzás büntetőjogi oldaláról, hanem az állattartással összefüggő más területeken is.