Meg kell védeni Magyarországot, pótolhatatlan érték ez a 93 ezer négyzetkilométer – jelentette ki lakossági fórumon Simicskó István csütörtökön, Karcagon.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, nem akarunk, főleg nem Soros György által eltervezetten egy olyan Magyarországon, egy olyan Európában élni, amelyben nap, mint nap félni kell a terrortámadásoktól. Ez korábban nem volt így – tette hozzá.

Simicskó István a Soros-tervvel kapcsolatban kiemelte, évi egymillió migránst kellene Európába telepíteni, és ezt egy kötelező mechanizmus alapján szétosztani az Európai Unió tagországai között. Hozzátette: „a Soros-terv” szerint 9 millió forintnak megfelelő állami segélyt kap minden bevándorló.

Soros György célja egy olyan globális társadalmat, egy univerzális világot létrehozni, amelyben megszűnnek a nemzetállamok – mutatott rá.

Fotó: fidesz.hu

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Soros György megszorításokból, adóemelésekből és a kelet-európai országoknak szánt uniós támogatások csökkentéséből finanszírozná a segélyt.

Szólt arról is, hogy enyhébb büntetést akar Soros György a migránsok által elkövetett bűncselekményekért, miközben a bevándorlás kezdete óta több mint 300 ember vesztette életét terrortámadásban, és további 1300 sebesült meg – közölte.

Kerítés nélkül lehetetlen megállítani a migrációt – szögezte le a miniszter, majd Donald Trump könyvéből idézett, amelyben az amerikai elnök a mexikói határra vonatkoztatva azt írta, „a jó szomszédot a jó kerítés teszi”.

Simicskó István azt mondta, a magyar ellenzék Soros pártján áll, a Fidesz és a KDNP az a két párt ebben az országban, amely a magyar érdekeket képviseli – hangsúlyozta a miniszter.

Bízom a nemzeti konzultáció sikerében, amivel eredményt, erőt tudnak felmutatni – hangsúlyozta Simicskó István.

Forrás: fidesz.hu, MTI