Többnyire Ázsiából, döntően Kínából származnak azok a műanyag palackok, amelyeket az Atlanti-óceán déli részén fekvő Inaccessible Island területén találtak dél-afrikai és kanadai kutatók.

A paradicsomi Henderson-sziget és a Mariana-árok után újabb világtól eldugott helyről bizonyosodott be, hogy nem kerülhette el a mindent elárasztó plasztikszennyezést.

Az Inaccessible Islandet borító hulladék a térségben elhaladó kereskedőhajók fedélzetéről kerülhetett a nyílt vízbe, majd onnan a szigetre. Évente nagyjából 12,7 millió tonna műanyagszemét kerül a világ óceánjaiba, ám ez az adat csupán a szárazföldi forrásokat takarja – számolt be az MTI alapján az Index.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint a szakemberek mostanáig úgy vélték, hogy a tengerekben lévő hulladék döntő része a szárazföldről származik, ám a most publikált bizonyítékok másra utalnak.

A világörökségi helyszínek közé tartozó szigeten a kutatók összesen 3515 darab hulladékot elemeztek 2009-ben és 8084-et 2018-ban. Megállapították, hogy a PET-palack a leggyakoribb hulladék a szigeten, és ezeknek a száma nő a leggyorsabban: az 1980-as évek óta éves szinten 14,7 százalékkal.

környezetszennyezés
Az Inaccessible Island tengerpartjaFotó: Brian Gratwicke/flickr.com

A palackok többsége két évvel azelőtt készült, hogy partra sodródott a szigeten. A megvizsgált palackok több mint 75 százalékáról derült ki, hogy Ázsiából való.

Mivel a palackok viszonylag újak, nem kerülhettek a globális óceáni áramlatokkal a szigetre, ami azt sugallja, hogy a területen áthaladó hajókról dobhatták őket a vízbe. Az egyik részt vevő kutatót kifejezetten meglepte a hulladékok forrása, mivel korábban úgy vélte, hogy a kereskedőhajó-flották jobban tartják magukat a fedélzetről való szemetelést tiltó nemzetközi megállapodásokhoz.

elobolygo