forrás: hirado.hu

Megtiltanák a természetőrök a medvehagyma szabad szedését az erdőkben, az utóbbi években divatba jött növényt szerintük védetté kellene nyilvánítani. Úgy látják, a gyűjtők jelentős kárt okoznak a medvehagyma állományában, ezért másképp kellene hozzájutni a finom és egészséges növényhez.

Nem csak szedik, sokan már inkább aratják a medvehagymát az erdőkben, a mohóság pedig hamarosan veszélybe sodorhatja a növény magyarországi állományát, ahogy az más államokban már megtörtént. Eljött tehát az ideje, hogy a medvehagyma védett legyen – mondta a hirado.hu-nak Temesi Géza, az Országos Természetőr Egyesület elnöke.


Medvehagyma az erdőben a Zala megyei Obornak és Bocska között 2017. március 26-án. Saját felhasználásra medvehagymát (vadfokhagyma) a március vége és április eleje közötti gyűjtési szezonban, állami erdőben napi 2 kilogrammig bárki szedhet, azonban árusításra gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetőek a mérgező gyöngyvirágéval, a levek megdörzsölése után azonban eltérő illatuk segíthet az azonosításban (MTI Fotó: Varga György)

Sarló, taposás, szemét

A civil társulás vezetője szerint a gyűjtők közül sokan nem csak kézzel, hanem sarlóval takarítják be a finom leveleket, ráadásul közben más értékes, esetleg védett növényeket is levágnak – arról nem beszélve, hogy utóbbiak között mérgezőek is lehetnek. Szintén gondot jelent, hogy szedés közben a medvehagyma mezőkön az emberek nagyon sok növényt letaposnak, és gyakran nagyobb mennyiségű szemetet is hagynak maguk után. Ezzel a nagybani gyűjtők jelentős kárt okoznak a medvehagyma állományában – tette hozzá.

Nem lenne túl népszerű

Temesi Géza hozzátette, bár kétségtelen, hogy a medvehagyma ügyét rendezni kell, ám valószínű, ezt nem övezné túl nagy népszerűség. Ennek ellenére indokolt a cselekvés, és nem csak a fokhagyma ízű lágyszárú, hanem egyéb erdei gyógynövények megóvásáért is. Utóbbiak esetében ugyanis szintén előfordul, hogy egy vállalkozó nagyobb mennyiségeket gyűjtet védett területen engedély nélkül, majd a szerzett árut kereskedelmi forgalomba hozza.

(MTI Fotó: Varga György)

A buckákkal működött

A természetőr egyesület elnöke megjegyezte, korábban hasonló dilemmát okozott a Kiskunsági Nemzeti Park homokbuckáinak megóvása. Ha ugyanis leesett a hó, a védett alföldi kiemelkedéseket megszállták a téli sportok kedvelői, és főleg vékony hóréteg esetén komoly károkat okoztak a különleges élőhelyeken. Végül a hatóság betiltotta a csúszkálást, az emberek pedig a sajtóban megjelent tájékoztató cikkek hatására megértették és elfogadták a természetvédelmi érveket.

Így is több mázsát hazavihet egy  társaság

Temesi Géza szerint addig is, míg nem lesz védett a medvehagyma, szigorítani kellene a gyűjtésének feltételeit. Jelenleg a nem védett állami erdőkben a növényből naponta és fejenként 2 kilót is szedhetnek az állampolgárok saját szükségletre. Ha azonban azt számoljuk, hogy egy kisebb társaság vagy egy család a szezon nagy részében kijár az erdőbe, akkor a legális kereteken belül is több mázsát begyűjthet.

Az erdész bólintása kevés lehet

Első körben talán a szigorításnál is fontosabb lenne, hogy a gyűjtők betartsák a jelenlegi szabályokat, vagyis védett területen ne, vagy csak a természetvédelmi hatóság engedélyével gyűjtsék a növényt, a nem védett állami területeken pedig ne lépjék át megszabott mennyiségi határt, és ne üzleteljenek a leszedett medvehagymával. Hangsúlyozta, a természetvédelmi hatóság engedélyét védett területen nem váltja ki egy arra járó erdész, vagy mezőőr bólintása, ahhoz hivatalos igényt kell beadni.

(MTI Fotó: Sóki Tamás)

Pihentetni kell

Az egyik fő termőterület a Mecsek, ahol már érzékelhető a medvehagyma iránti túlzott érdeklődés. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tavaly azt közölte, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeit pihentetni kell, miután a korábbi években a gyűjtők igen aktívak voltak.

A növényt turisztikai attrakcióként bemutató orfűi Medvehagyma házban a hirado.hu-nak azt mondták, ők is értesültek róla, hogy egyes termőhelyeket kímélni kell, egyúttal az is látszik, hogy még bőven van a fák alatt a jellegzetes illatú levelekből, az érdeklődés pedig nem lanyhul, sőt erősödik a különleges tavaszi növény iránt.