Markos Györgynek az édesapjával való kapcsolata nem volt egyszerű, egyetemi tanulmányai sem mentek zökkenőmentesen, ám mégis az ország egyik legnagyobb humoristája lett.

Alfonzó, Markos György édesapja mindig keményen fogta a fiát, ha közös munkáról volt szó. Volt olyan, hogy a saját fiát dobta ki a próbáról, mert késett. Édesapja összetépette a szerződését, majd elküldte a színpadról. Aznap este kemény szavakkal illette Györgyöt:

– Fiam, ezt már nem akartam a többiek előtt mondani, de a szememben egy nulla vagy – fogalmazott szigorúan édesapja.

Györgyöt a főiskoláról is elküldték, mert nem igazán tanulta meg a szövegeket, és nem járt be az órákra. Egyik vizsgájáról is kizavarta a tanár.

1982-ben azonban Humorfesztivált nyert Nádas György oldalán, Boncz Gézával kiegészülve pedig elképesztő triót alkottak. György elmondja, hogy leginkább improvizáltak a színpadon, és halálra nevették magukat előadás közben, ami egyébként tilos volt, és ilyenkor fizetni kellett büntetésképpen.

– Egyszer bementünk a pénzügyeshez hó végén, ahol mindenki fizetést kapott, de mi azt kérdeztük: csókolom, Marika, most mennyivel tartozunk?

Egy idő után azonban felmentést kapott a trió, így szabadon nevethette ők is – írja a Story magazin.

Forrás: Blikk.hu

/Fotó: RAS-Archívum/Oláh Csaba