Előválasztás, Dobrev Klára, esélyek: többek között erről is beszélt lapunknak Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, ellenzéki kormányfőjelölt..

Mindenki ezt olvassa most!

„Ha Dobrev-kormányról álmodozunk, Orbán-kormányt kapunk cserébe”

– jelentette ki többek között egy keddi vitában, sőt, Gyurcsány Ferenc listára kerülését is ellenezte, ami azt mutatja, hogy egyértelműen elutasítja a DK-s vezetők előtérbe kerülését.

Ez még belefér az előválasztáson induló pártok által elfogadott közös értéknyilatkozatba?

Nem hinném, hogy ez a megállapodásba ütközne, hiszen ennél súlyosabb kijelentéssel is illethettem volna őket. Az, hogy valaki a saját magát tartja esélyesebbnek a másiknál, ez bármelyik jelöltnél belefér, és szívesen is hangsúlyozza.

Mindenki ezt olvassa most!

Elhangzottak már például Karácsony Gergely vagy épp a zuglói csörte kapcsán ennél elutasítóbb kijelentések is.

Nem tart attól, hogy rossz fényt vet az előválasztásra, az összefogást hirdető ellenzékre?

Nem gondolom, hogy ez eltántorítja a szavazókat az előválasztástól, az pedig valamennyi ellenzéki pártnak jól jön, ha a leginkább konszenzust megtestesítő jelöltre érkezik a legtöbb szavazat. Az első vitákban nem került erre sor ilyen kijelentésekre, de szerintem a keddi vitán ezt kiprovokálta a DK-s vitapartnerem. Néhány sarkosabb kijelentés mellett amúgy sokkal inkább kiderül, hogy mennyivel több dologban egyetértünk.

Hogy látja az esélyeit, ott lesz a továbbjutó három kormányfőjelölt között, ismerik a részeredményeket?

Részeredményeket nem közöl senki, megyénként egy helyen tárolják a beérkezett szavazatokat. Ugyanakkor exit poll, vagyis előrejelzés létezik, amit megkönnyít, hogy a választók nem igazán rejtegetik a szavazatukat, a pártszimpátiájukat. Ez alapján pedig úgy érzem, van okom az optimizmusra.

Mindenki ezt olvassa most!

a Blikk-talk interjúja

Hirmagazin.eu