Teljes sokként érte a családfőt, amikor az orvosok közölték vele, hogy gyógyíthatatlan beteg. A férfi minden percért küzd.

Egy kétgyermekes apuka éppen egy maratonra készült, amikor szörnyű betegsége kiderült. A 45 éves Mark Jones, aki a nagy manchesteri Urmstonból észrevette, hogy a gyomrában keletkezett egy csomó.

Először azt gondolta, hogy csak a néhány héttel korában lefutott félmaraton miatt kialakult sérv lehet. Ám ennél jóval nagyobb volt a baj. Mark akkor kezdett el aggódni, amikor súlyos fáradtság és véletlenszerű fájdalmak törtek rá a hátában és az oldalában. Elment a háziorvosához, aki azonnali kivizsgálásra küldte. Ekkor derült ki, hogy a férfi sérve valójában veserák. Az orvosok semmi jót nem ígértek a számra, azt mondták: már csak hónapjai vannak hátra.

– Tudtam, hogy valami nincs rendben. Először azt hittem, hogy sérv. Maratonra készültem, így néhány héttel korábban lefutottam egy félmaratont. Természetesen az ember csak a legjobbra gondol. A rák az utolsó dolog a listán – mondta Mark, aki feleségével, Sarah-val és lányaival, a hároméves Sadie-vel és a nyolcéves Poppyval él.

– Azt mondták, hogy átterjedt a gerincemre, ezért sugárterápiát kell végezni, hogy összezsugorítsák a csomókat, hogy tudjak mozogni és járni. Egyenesen kórházba kerültem, és szombaton sugárterápiát kaptam. Elvesztettem a lábam, mert gerincsokkot kaptam. Három héten keresztül tíz kezelésen vettem részt, és nem igazán értettem, mennyire rossz a helyzet – tette hozzá a kétgyermekes Mark, aki hozzátette: sokkoló volt számára, amikor az orvosok közölték, hogy a rákja gyógyíthatatlan.

A férfi hetekkel a terápia megkezdése után sem tud járni, de már kerekesszékben tud ülni. A napjait azonban többnyire az ágyban fekve tölti. A korábban aktív és társasági életet kedvelő Markot, így lelkileg is nagyon megterheli betegsége. Mindennek ellenére pozitív próbál maradni és gyógytornára is jár.

– Kizárt, hogy két hónap múlva bárhová is elmenjek. Tovább fogok küzdeni, és addig fogom elhúzni, ameddig csak tudom. Ha eljutok karácsonyig, az csodálatos

– mondta reménykedve.

Mark informatikusként dolgozott és nemrég házasodott össze gyermekei anyjával, Sarah-val. A pár nem így tervezte a nagy napot, de nem akartak tovább várni Mark gyógyíthatatlan rákos betegsége miatt. A ceremónia nagyon meghatóra sikerült, lányaik voltak a gyűrűhordozók.

(VIA)

Hirmagazin.eu