A Barcelona búcsúztatását követően az Európa-liga nyolcaddöntőjében is spanyol rivális, a Real Betis várt a Manchester Unitedre.

A Vörös Ördögök egy felejthető első félidő után nagyszerű második játékrészt produkáltak, magabiztos, 4–1-es sikerüknek köszönhetően pedig hatalmas lépést tettek a legjobb nyolc közé jutás felé. Sallai Roland és Szalai Attila csapata kikapott.
Erik ten Hag némi meglepetésre ugyanannak a kezdőtizenegynek szavazott bizalmat a csütörtök esti, Old Traffordon rendezett mérkőzésen, amely néhány nappal korábban megsemmisítő, 7–0-s vereséget szenvedett a Liverpool otthonában.

Az angol csapat játékosai a jelek szerint szerették volna bizonyítani egyrészt vezetőedzőjüknek, másrészt a szurkolóknak is, hogy a Anfielden kapott kiütés csak kisiklás volt a részükről:

A HÓNAPOK ÓTA BOMBAFORMÁBAN FUTBALLOZÓ MARCUS RASHFORD MÁR A 6. PERCBEN MEGSZEREZTE A VEZETÉST A HAZAIAKNAK.

Bár a folytatásban is többet volt a labda az MU-nál, a sevillai együttes sem játszott alárendelt szerepet, sőt! A korábban a Premier League-ben futballozó Ayoze Pérez szép tekerésének köszönhetően bő félórányi játék után egyenlített.

Szünetig nem változott az eredmény, fordulás után viszont magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a vörösök és az 58. percre kétgólos előnyre tettek szert:

ELŐBB ANTONY LŐTT SZÉPSÉGDÍJAS GÓLT TÁVOLRÓL, MAJD BRUNO FERNANDES ÉRKEZETT BÁNTÓAN ÜRESEN LUKE SHAW SZÖGLETÉRE ÉS FEJELT A KAPUBA.

A hajrában aztán a csereként beálló Facundo Pellistri varázsolt egy kicsit gyakorlatilag első labdaérintéseiből: megkerülte a komplett Betis-védelmet, majd az alapvonalról tökéletesen centerezett a vele együtt pályára lépő Scott McTominaynek, akinek lövését bravúrral védte Claudio Bravo, a kipattanót viszont Wout Weghorst közelről a hálóba kotorta, kialakítva ezzel a 4–1-es végeredményt.

A legfrissebb hírek itt!

Sallai Roland kezdőként lépett pályára a Freiburgban, amely a Juventus otthonába látogatott. A magyar válogatott támadója 59 percet töltött a pályán, így még a játéktérről figyelhette a meccs egyetlen gólját, amelyet Ángel Di María szerzett az 53. minutumban, így a torinóiak minimális előnyből várhatják a jövő heti visszavágót.

Az Európa-liga specialista Sevilla magabiztosan, 2–0-ra verte a Szalai Attilát végig a soraiban tudó Fenerbahcét, a törökök részéről így bravúrra lesz szükség, ha tovább akarnak jutni a párharcból. A Sahtar Donyeck–Feyenoord összecsapás 1–1-es döntetlennel zárult.

Korábban a Ferencváros két góllal maradt alul a Bayer Leverkusen otthonában, a mérkőzésről készült helyszíni beszámolónkat ide kattintva olvashatják.

Európa-liga
nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Sevilla (spanyol)–Fenerbahce (török) 2–0 (0–0)
gól: Jordan (56.), Lamela (85.)

Juventus (olasz)–Freiburg (német) 1–0 (0–0)
gól: Di María (53.)

Manchester United (angol)–Real Betis (spanyol) 4–1 (1–1)
gól: Rashford (6.), Antony (52.), Fernandes (58.), Weghorst (82.), illetve Perez (32.)

Sahtar Donyeck (ukrán)–Feyenoord (holland) 1–1 (0–0)
gól: Rakickij (78.), illetve Bullaude (88.)

(Borítókép: Michael Regan / Getty Images Hungary)

Forrás

Hirmagazin.eu