A magyar férfi vízilabda-válogatott 15–11-re legyőzte Horvátországot a tokiói olimpia negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé. A mieink az elődöntőben ismerős ellenféllel találkoznak: Görögország következik.

Mint ismert, a magyar válogatott harmadik helyen zárta csoportját, így a negyeddöntőben a másik csoport másodikja, Horvátország jött szembe. A két csapat legutóbb egy hónapja, a BENU-kupán találkozott, akkor déli szomszédunk kétgólos győzelmet aratott. Januárban a világligában viszont a magyar válogatott nyert ugyanilyen különbséggel.

1. negyed

Az első ráúszást a horvátok nyerték, majd nem sokkal később az első gólt is ők szerezték Ante Vukicevic révén. Meg kellett küzdeni az egyenlítésért, de Manhercz Krisztián közelről helyezett a hálóba. Mindkét csapat nagyon masszívan védekezett, illetve több kontrát is fújtak a játékvezetők. A negyed végén jött egy újabb gólváltás, az utolsó horvát támadást Paulo Obradovic lőtte be, így ott volt az előny nyolc perc játék után. (2–3)

2. negyed

A második játékrészben is a horvátok vitték el a labdát, de mi egyenlítettünk első támadásunkból, Manhercz szerezte meg második gólját a mérkőzésen. Sőt, nem sokkal később követte a harmadik is, amivel fordított a magyar válogatott. Tartogatott még fordulatokat a meccs, másfél perccel később ugyanis már a horvátoknál volt az előny. Manherczre nem volt ellenszer: emberelőnyből megint betalált, hátán vitte a csapatot lényegében. Egy fórnál időt kért Märcz Tamás, de nem tudtuk kihasználni, ellenben az utolsó percben egy gyönyörű támadást Angyal Dániel fejezett be centerből. A negyed végén még egy emberhátrányt is kivédekeztünk, az i-re a pontot Varga Dénes tette fel: négy másodperccel a vége előtt pazar gólt pattintott a rövidbe. (7–5)

3. negyed

A nagyszünet után akcióba lendültek a horvátok és a videobíró is: a játékvezető továbbot intett Luka Bukic lövését követően, ám a VAR jelzett, és némi egyeztetés és videózás után az ítélet gól lett. Zalánki Gergő egy bombagóllal feledtette bánatunkat, az alattam egy sorral ülő horvát kommentátor az asztalt csapkodta mérgében. Két perc alatt ledolgozták kétgólos hátrányukat a horvátok, Manhercz Krisztián azonban ismét villant, hatodik lövéséből ötödik gólját szerezte. Erdélyi Balázs a lehető legjobbkor lőtte meg a maga első találatát, majd Nagy Viktor emberhátrányban mutatott be egy fantasztikus védést. A csattanó megint az utolsó másodpercekben jött: Vámos Márton küldött egy rakétát a rövidbe, háromra növelve a magyar előnyt. (11–8)

4. negyed

Az utolsó játékrész ki nem találnák, kinek a góljával kezdődött: természetesen Manhercz Krisztiánéval. Hatodszor köszönt be az OSC játékosa a hetedik lövéséből – hatékonyságát kiemelendő, a másik hat magyar gól 19 kísérletből született. A horvátok tartották a lépést, de háromnál nem tudtak közelebb zárkózni, gondoskodott róla Vámos és Manhercz is, aki hét góllal a mérkőzés hőse lett. Jansik Szilárd ötméteresből lőtte a meccs utolsó találatát. (15–11) 

A magyar válogatott a pénteki elődöntőben visszavághat Görögországnak a csoportkörben elszenvedett egygólos vereségért. A másik ágon Spanyolország Szerbiával találkozik.

TOKIÓ 2020

FÉRFI VÍZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ

Magyarország–Horvátország 15–11 (2–3, 5–2, 4–3, 3–3)

KORÁBBAN

Egyesült Államok–Spanyolország 8–12

Görögország–Montenegró 10–4

Olaszország–Szerbia 6–10

AZ ELŐDÖNTŐBEN

Görögország–Magyarország

Spanyolország–Szerbia

(Borítókép: Varga Dénes öröm a Horvátország elleni találkozón, a háttérben Manhercz Krisztián. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

index

Hirmagazin.eu