Két négylábú behatolóra lett figyelmes egy férfi a kaliforniai Redwood Cityben található banknál.

Éppen a bankautomatából vett ki pénzt, mikor lefülelte a betörő mosómedvéket.

Először plüssjátéknak vélte az első állatot, amit meglátott, de hamar világosság vált számára, hogy ketten vannak és bizony élő állatok, így hívta az állatmentőket

– írta a Los Angeles Times.

Arra érkeztünk a helyszínre, hogy a papírok mindenhol szanaszét hevernek, a mosómedvék ugyanis teljesen kiürítették a kukákat” – mondta Buffy Martin Tarbox, az állatmentő szervezet szóvivője. Hozzátette, az előtérben mandulás kekszmaradványokat is találtak.

A „garázdálkodó” medvéket az állatmentők közel tíz percig üldözték, mire sikerült befogniuk őket.

Az állatok épségben megúszták a kalandot, és biztonságba helyezték őket.

De hogy sikerült a fiatal mosómedvéknek behatolni egy csúcstechnológiával ellátott létesítménybe? Mint Tarbox elmondta, az egyik bankhoz közeli fán sáros mancsnyomokat találtak, ebből arra következtettek, hogy az állatok felmásztak a oda, onnan jutottak a bank tetejére, majd valahogyan sikerült bekúszniuk a szellőzőnyílásba, és a mennyezet csempéin át a padlón kötöttek ki.

hirado

Hirmagazin.eu