Corpus Juris Hungarici
A Corpus Juris Hungarici (CJH) (néha Iuris írásmóddal) Magyarország legfontosabb – nem hivatalos – törvénytára volt évszázadokon keresztül.
Részei
A CJH két részből állt, az egyik rész 1000-től tartalmazta a törvényeket 1848-ig, a másik része pedig az 1867-től megjelent törvényeket foglalta magában. Az első rész hiányos, a benne szereplő törvények sem voltak mindig az eredeti törvények hiteles változatai. A második részben – melynek utolsó kötete 1948-ban jelent meg – törvények és azok indokolásának eredeti szövege volt olvasható.
Corpus – a jog teste
A CJH-t a korabeli jogfelfogás corpus claususnak, zárt testnek tekintette, ami azt jelentette, hogy minden törvény hatályos, ami abban benne van, és semmi nem hatályos, ami abban nincs benne. 1896 után túlléptek ezen az értelmezésen, és egy több mint húsz kötetes sorozatban Corpus Juris Hungarici cím alatt, az eredeti művet is újra közölve mintegy folytatták azt az 1848 után született törvények újabb és újabb köteteivel. Ebben az értelemben a Corpus Juris az összes magyar törvények gyűjteménye, mely elvileg a mai napig ugyanezen cím alatt volna folytatható.
A Corpus Juris Hungarici története
A Hármaskönyv hatása
A 16. század elején egyre sürgetőbbé vált Magyarországon, hogy a fél évezred alatt keletkezett, sokszor fel sem lelhető törvényekből, széles körben elterjedt szokásokból olyan egységes joganyag szülessék, amely mindenki számára hozzáférhető, így kizárja az egymásnak is ellentmondó ítéleteket, és általános jogbiztonságot teremt. További jogbizonytalanságot eredményezett, hogy számos országgyűlés törvényei egyszerűen elkallódtak.
Werbőczy István ítélőmester – királyi megbízást teljesítve – egy egységes jogkönyvet (Hármaskönyv) szerkesztett. A munkával az 1514-es országgyűlés idejére készült el. Az országgyűlés elfogadta, a király szentesítette a művet. A kihirdetés – a megyéknek való megküldés – azonban elmaradt. A törvényi erőre emelkedés utolsó feltétele hiányzott, a Hármaskönyv a magyar királyságban soha nem emelkedett törvényerőre.
A Hármaskönyv a 16. század derekától gyakorlati jogforrássá vált ugyan, de ezzel együtt sem sikerült pótolnia a törvények teljes gyűjteményét. Az eredeti oklevelekhez a legtöbb perlekedő nem férhetett hozzá, és a bírák között is csupán kéziratos gyűjtemények forogtak.
A törvénytár keletkezése
A törvénygyűjtemény alapját 1544 tájáról származó kéziratok alkotják, ezeket Illosfalvy István egri prépost másolt a különböző magyar királyok rendeleteiről, törvénycikkeiről. Ezt az eredeti kéziratot használta fel Mosóczy Zakariás és Telegdy Miklós római katolikus püspökök 1584-ben, amikor első alkalommal adták ki a gyűjteményt latinul Nagyszombaton, a következő cím alatt: Decreta, constitutiones et articuli regum inclyti Ungariae, ab anno Domini millesimo trigesimo quinto, ad annum post sesquimillesimum octogesimum tercium, publiciis comitiis edita. (Azaz: Nemes Magyarország nyilvános gyűléseiben kiadott törvényei, rendelései és cikkelyei, az Úr ezer-harmincnegyedik évétől kezdve az elmúlt ezerötszáz-nyolcvanharmadik évig.)
A mű jogi értelemben nem volt közhitelesnek tekinthető, alapvetően magánvállalkozás volt, nem több, mint a kéziratos gyűjtemények megrostált, tisztázott nyomtatott változata. Az egész azonban ekkor még csupán egy, a bírák munkáját segítő gyűjtemény volt, önmagában nem rendelkezett a törvény erejével. A joggyakorlat azonban fokozatosan felruházta azzal. Megszületett a magyar törvénytár.
Az 1696-os kiadás
A törvénytár az elkövetkező 100 évben több hasonló kiadást is megért, végül 1696-ban Szentiváni Márton nagyszombati jezsuita nyomdász a későbbi törvényekkel bővített változatát jelentette meg. Ez már minőségileg új alkotásként jelent meg, olyan magyar törvénytár lett, ami minden lényeges kérdésben eligazított, egymagában elégséges volta helyes joggyakorláshoz. Ekkor adták a műnek a Corpus Juris Hungarici (a magyar jogszabályok összessége) nevet. A latin cím a jogban jártas kortársakban két másik, évszázadok óta Európa-szerte használt művet is felidézett: a római birodalom törvényeit, rendeleteit összefoglaló Corpus Juris Civilist és az egyházi törvénykönyvet, a Corpus Iuris Canonicit.
A megjelent új mű négykötetes beosztást kapott. Az első kötet lett a Tripartitum, a második sorolta el a törvényeket Szent Istvántól 1584-ig (ez tehát az első kiadás foglalata), a harmadikba kerültek a második kiadás bővítményei 1606-ig, a negyedikbe Novellae címen az 1606-tól 1687-ig meghozott törvények.
A jezsuiták hozzáfogtak egy sor korábban már megjelent jogi munka kiadásához is, a Corpus Juris betűivel, azonos méretben, azonos papíron. Így jelent meg az Observationes processus causarium militaris (a királyi Főtörvényszék becsületsértési esetekre vonatkozó eljárási szabályai), régi esküformák, különféle antik jogszabályok, aztán a magyar királyok felsorolása, a megyéké, a püspökségeké, az esztergomi érsekeké, a nádoroké.
A kiegyezés után
1848-ig összesen nyolc kiadást ért meg, és fokozatosan bővülve tartalmazta az összes hatályos törvényt. Először 1866-ban fordították le a latin szövegeket magyarra, Gegus Dániel szegedi tanácsnok. A fordítás hemzsegett a hibáktól, félreértésektől.
1896-ben új sorozatot indítottak, majd évről évre kiadták az újabb törvényeket, így bővítve a törvénygyűjteményt. A magyar és a latin szöveget párhuzamosan közölték, az egész művet több kötetre bontották. A Tripartitum ezúttal önálló kötetet kapott. A törvények sorában az első kötet 1000-től 1526-ig tartalmazza a törvényeket, a következő 1526-tól 1608-ig, aztán 1608-tól 1657-ig, majd 1657-től 1740-ig, utána 1740-től 1835-ig. A kiadás folytatólag közölte az 1848 utáni törvényeket is, az eredeti törvénygyűjtemény kibővült további kötetekkel, majd pótkötetekkel egészen 1918-ig. A gyűjteményt később két nagyobb részre osztották: az 1848-ig és az 1867-től kiadott törvényekre, ez utóbbi utolsó kötete 1948-ban jelent meg.
A Corpus Juris Hungarici latin nevet viselő Magyar Törvénytárat a 15. és főképpen a 16. században közkézen forgott, nagyszámú olyan kéziratú törvénygyűjtemények (codexek) előzték meg, amelyeket egyes magánszemélyek vagy a jogszolgáltatás terén működött bírák és ügyvédek, illetőleg jogtörténetet kedvelők különböző céljaikhoz, vagy a hivatalos állásukkal járó szükségleteikhez képest magánúton gyűjtöttek egybe.
Werbőczy István Hármaskönyve (Tripartitum) 1514-ben született, majd 1517-ben jelent meg Bécsben nyomtatásban. Szokásjogi gyűjtemény, melynek lényege, hogy a korabeli Magyarország jogi szabályait és szokásjogát összegyűjtötte, írásba foglalta és rendszerezte. Kodifikációs kísérletei fordították a jogászok figyelmét a collectio decretorum, avagy a törvények összegyűjtésének feladatára. A 15. században már maga a törvényhozás kívánta a jogbizonytalanságnak kodifikálás útján való megszüntetését.
A rendi országgyűlések már a 16. században sürgették a törvények gyűjteménnyé rendezését (lásd például az 1504. évi XXXI. Törvénycikk a decretumok egy egészbe gyűjtendők össze; az 1507. évi XX. törvénycikk, mely a decretumok összegyűjtése történjék meg címet viseli; illetve az 1514. évi LXIII. törvénycikket a decretumok összegyűjtendők és kiigazítandók és az egyes vármegyéknek megküldendőkről szólót). Hivatalos összeállítás azonban nem született. A törvénycikkeket még sokáig kizárólag kézirati formában lehetett fellelni a vármegyei és városi levéltárak polcain, azonban sehol sem rendszerezett formában. Mindezek a tények csak növelték a jogbizonytalanságot.
Az 1500-as évek közepétől pusztán magánszemélyek szorgalmából készültek törvénygyűjtemények. Ezek közül is elsőként érdemel említést Ilosvay István egri prépost 1544 táján keletkezett munkája: ez a kézirati gyűjtemény lett utóbb a magva a törvénytárnak. 1581-ben Zsámboki János (Joannes Sambucus) udvari orvos és történetíró, a törvényeket Mátyás uralkodása idejéig, Bonfini munkájának függelékeként adta ki. Ez volt az első nyomtatott törvénygyűjtemény. Kiegészítve ugyan, de az Ilosvay-féle anyagot használták fel Mosóczy Zakariás (nyitrai) és Telegdy Miklós (pécsi) püspökök, az 1584 őszén először kiadott A nemes Magyarország királyainak törvényei, végzései és cikkelyei címet viselő gyűjteményében. (Decreta constitutiones et articuli regum inclyti rehni Hungariae)
Az 1628-as bécsi kiadáshoz csatolták először hozzá a szerkesztők a Hármaskönyvet is, és bár a Tripartitum nem emelkedett törvényerőre, vagyis szigorúan véve nem lett volna helye a Corpus Jurisban, akkortól Werbőczy munkája lett az egyik elemi dísze a törvénytárnak. A bécsi kiadás első része a Hármaskönyvet, a második része a Mosóczy és Telegdy-féle gyűjteményt, a harmadik pedig 1584 óta 1604-ig megalkotott törvényeket tartalmazza. A törvénygyűjtemény bécsi kiadását 1653-ban a sárospataki kiadás követte. Ez a gyűjtemény az 1604-től 1649-ig kiadott törvényeket is magában foglalta. Az 1688. évi kiadás, mely egy egyszerű utánnyomással készült el Pottendorfban, már kibővült az 1655. és az 1659. évi törvényekkel is.
Szentiványi Márton, nagyszombati főiskola könyvnyomtató intézetének igazgatója rendezésében jelent meg 1696-ban az új kiadása a gyűjteménynek. Ő használta először – nyilván a Corpus Juris Civilis és a Corpus Juris Canonici mintájára – a Corpus Juris elnevezést. (Corpus Juris seu decretum generale). A bécsi kiadás mintájára ez is három részből áll. Az első rész a Tripartitumot, a második Mosóczy Zakariás által összegyűjtött végzéseket, a harmadik rész pedig az 1687-ig kibocsátott törvényeket tartalmazta. Második kiadása 1734-ben, harmadik kiadása 1743-ben szintén az intézet által látott napvilágot. Ebben az utolsó kiadásban az 1687 és 1741 közötti törvények is megtalálhatók.
A Corpus Juris a magyar országos végzeményeknek (decretum regis) vagy törvényeknek (decreta) a gyűjteménye. Ami nem került bele a Corpus Jurisba, azt a gyakorlatban nem is alkalmazták, és így hatályát veszítette. Két gyűjteményt jelent, melyek nem vonhatók össze. Az egyik, a régi törvénytár, mely első királyunk, Szent István idejétől kezdve, a jelen század közepéig (1848) terjedő nyolc század alatt keletkezett országos törvényeknek magáneredetű, hézagos, itt-ott csonka, nem mindenben tökéletes, és sok idegen elemet is magába ölelő; de mindamellett a több évszázadra terjedő használat révén zárt egésszé (corpus juris clausum) vált és köztekintélyre emelkedett gyűjteménye. A másik, melyet új törvénytárnak is nevezhetünk, azokat az évenként hivatalosan és hiteles alakban közrebocsátott országos törvényeket foglalja magába, melyeket a magyar törvényhozó hatalom 1867 óta napjainkig alkotott.
Mária Terézia 1743-ban a jezsuitáknak adta a mű kiadásának kizárólagos jogát, hivatalos jelleggel ruházva fel ezáltal a gyűjteményt. 1751-ben Szegedi János, nagyszombati egyetemi tanár már ilyen hivatalos kiadást szerkesztett, bevezetvén ebben azt az újítást, hogy a törvények cikkelyeit szakaszokra (paragrafusokra) osztotta, jelentősen megkönnyítve ezzel a kötet kezelhetőségét. Az ezt követő 1779. évi kiadás Budán látott napvilágot. Később toldalékként magánmunkákat is csatoltak a törvénygyűjteményhez, így kerültek bele például a tárnokjogi cikkek (Articuli juris tavernicalis), Mária Terézia 1747. évi katonai rendtartása vagy III. Ferdinánd Praxis Criminalisa. Budán még két kiadás jelent meg, 1822-ben, majd 1844-ben. Ez az 1844. évi kiadás forgott leginkább közkézen. Tekintettel arra, hogy a Corpus Juris Hungarici századokon át az egyik legnépszerűbb kiadvány volt Magyarországon, a kiadók és a szerkesztők sokszor használták fel a törvénygyűjteményt arra, hogy benne, az összeállításba egyébként nem tartozó, de a jogélet, a jogirodalom fejlődése szempontjából fontos anyagokat ismertessenek, népszerűsítsenek. Így kerültek a gyűjteménybe a tárnokjogi cikkek, Kitonich János Directio Methodicaja, a Praxis Criminalis, de így került oda maga a Hármaskönyv is. Ezek a toldalékok az 1844-46-os kiadásból már kimaradtak.
A 19. század kezdetén Kovachich Márton és fia megkísérelték pótolni a Corpus Juris hiányzó törvényeit és kijavítani azok hibás szövegeit. Az ún. régi Corpus Jurist 1848-ban adták ki utoljára. Az 1848 után hozott törvények gyűjteménye, a Magyar Törvénytár szintén viseli a Corpus Juris Hungarici nevet. Ez is hivatalos jellegű volt. Kiadását az 1880. évi LIII. törvénycikk a törvénytár, törvénygyűjtemény és rendeletek tárának kiadásáról és elárusításáról 1. §-a értelmében kizárólag az állam kezdeményezhette. Tudományos vagy gyakorlati magyarázatokkal ellátott törvénygyűjteményt azonban – ugyanezen törvénycikk 5. §-a szerint – ezután is bárki kiadhatott.
Ezen törvényi felhatalmazás alapján, magánvállalkozás keretében látott napvilágot a millenniumi emlékkiadás, amelyet a Franklin Társulat jelentetett meg 1896-tól. Kilencszáz év törvényhozását öleli fel. Ez az új kiadás pontos és könnyen olvasható, jegyzetekkel van ellátva és magyar nyelven is olvasható. A szövegkiadás és fordítás legnagyobb része (1301–1659) Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen kolozsvári egyetemi tanárok érdemei; az Árpád-kori törvényeket Nagy Gyula királyi országos levéltárnok, az 1659–1740 közötti törvényeket Tóth Lőrinc nyugalmazott curiai tanácselnök, akadémiai tag; végül az 1740–1830 közt alkotott törvényeket Csiky Kálmán műegyetemi tanár adta ki és fordította.
A millenniumi kiadás tartalmaz minden magyar törvényt Szent István királytól az 1898. év végéig, minden erdélyi törvényt 1540-től 1848-ig bezárólag, valamint Werbőczy Hármaskönyvét szó szerint. A kezdetben Márkus Dezső által szerkesztett, neves közreműködőket felvonultató sorozat 1830-ig bezáróan hasábosan latinul és magyarul közölte a törvénycikkek szövegét, hiszen a magyar törvényhozás nyelve 1830-ig a latin volt, az 1832–36-os országgyűlésen hozott törvénycikkek már magyar nyelven születtek (kivéve az 1836. évi I. törvénycikként kibocsátott királyi hitlevelet). A Corpus Juris Hungarici millenniumi kiadása követte ezt a rendet, és az 1830 előtt született törvényeket hasábosan latinul és magyarul is közölték. A páros számú oldalakon a törvények eredeti, hiteles latin nyelvű szövege olvasható; a páratlan számú oldalakon ezek hű magyar nyelvű fordítása.
A jegyzetekben feltüntette az esetleges szövegeltéréseket és szövegvariációkat, ahol pedig tudta, pótolta a csonka törvények szövegét. Márkus Dezső minden törvény kapcsán feltüntette, hogy hatályban van-e még, módosultak-e egyes mondatai, szakaszai, illetve utal arra is, hogy melyek a törvényre vonatkozó rendeletek. Márkus írásából tudjuk, hogy számára a legtöbb munkát az 1848 előtti törvények hatályossági vizsgálatai okozták. Számos közjogi törvény ugyanis alakilag hatályban volt, a gyakorlatban azonban nem érvényesült. Vagy például az 1222. évi Aranybulla egyetlen intézkedése sem tekinthető hatályosnak, azonban szelleménél, céljánál fogva nem vesztette érvényét. Voltak olyan idejét múlt, elavult tartalmú törvények is, melyeket nem helyezett újabb törvény hatályon kívül, de rég nem alkalmazták már azokat.
A törvények mellett a gyűjtemény tartalmazza az 1867 óta 1898 végéig a magyar királyi kormány által kibocsátott azon rendeleteket, melyek a Rendeletek Tárában közzé lettek téve. A hivatkozott rendeleteknél a szerkesztő feltüntette a Rendeletek Tárának adott kötet- és lapszámát. Ezek a rendeletek főként a törvények végrehajtását szolgálták, vagy törvényeket pótoltak. A rendeleti joganyag feltüntetése egy mellékes célja volt Márkusnak. A millenniumi kiadásban megtalálhatók még, ha nem is szó szerint, a Horvát–Szlavonországok önkormányzati hatáskörében alkotott törvények. A könyvsorozatot 1905-ben tárgyszó-kötettel egészítették ki. Ez a jegyzék 1000-től 1899-ig terjedő betűrendes tárgymutatóból áll, mely a jegyzeteket is felöleli. A kiadvány 1948-ig élt, a közjogilag zavaros 1905. és 1919. év kivételével évente egy-egy új kötetet adtak ki. Márkus Dezső 1912-ben bekövetkezett halála után előbb Térfy Gyula, később Degré Miklós és Várady-Brenner Alajos, majd pedig Vincenti Gusztáv és Gál László gondozták a sorozatot. Elévülhetetlen érdeme a szerkesztőknek, hogy a századfordulótól a törvénycikkek indokolásának is helyet adtak a kötetekben. Ezeket a miniszteri indokolásokat 1901-től közölték. Kezdetben csak a fontosabbnak vélt törvények indokolását vették fel, majd pár év múlva az összes törvénynél megtalálhatók voltak a miniszteri magyarázatok. 1920-1922-ig tartó időszak indokolásait nem tartalmazta.
A Corpus Juris millenniumi kiadásában is több olyan forrás olvasható, amelynek a gyűjteménybe való felvétele nem igazán indokolt, másrészt abból számos törvény maradt ki, amelyeknek ott méltó helyük lett volna. E törvények közül némelyek mind a mai napig ismeretlenek, és csak a krónikákban vagy olyan törvényekben maradt fönn emlékük, a melyek rájuk utalnak; mások ellenben csak a törvénytár szerkesztése idején voltak ismeretlenek, később azonban egyes kutatóknak sikerült azokat felfedezniük, de a törvénytár későbbi kiadásaiba nem vették fel. A törvénytárba föl nem vett törvények, melyeknek felkutatásában a két Kovachich – József Miklós és Márton György – a legbuzgóbban s a legsikeresebben fáradozott, többek között a következők:
II. Endre királynak 1231. évi végzeménye, a mely az Aranybulla legtöbb cikkelyét, néhány új cikkellyel megtoldva, ismétli.
IV. Bélának 1267. évi végzeménye 10 cikkelyben, a melyek közül egynéhány az arany bulla némely cikkelyeihez hasonló szellemben intézkedik.
III. Endrének 41 cikkelyből álló végzeménye, a mely Kovachich J. M. szerint, 1291-ben kelt, de amint Szabó Károly kimutatta, voltaképpen az 1290. évből való. E törvény úgy a köz-, mint a magán- és perjog története szempontjából kiváló fontosságú intézkedéseket tartalmaz.
Márkus Dezső szerkesztő olyannyira becsülte elődei munkáját, hogy csak ott módosított az összeállításon, ahol feltétlenül szükséges volt. Nem változtatta meg például a századok alatt kialakult és rögzült jelöléseket (törvénycikk-számokat), habár az idők folyamán sok, korábban elveszettnek hitt törvénycikk előkerült. Ugyancsak ritkán nyúlt bele a gyűjtemény tartalmába is. Így például benne maradt a zsitvatoroki és a bécsi béke, habár nem volt indokolt helyük a törvénytárban.
1999-ben, szintén magánvállalkozás keretében jött létre a Corpus Juris Hungarici CD-változata, melyet a digitális technika hívott életre. Alapjaiban a millenniumi kiadást követi. A törvények 1000-től kezdődnek, az utolsó az 1949. évi XIX. törvény. A törvényekhez már az 1870-es évektől fűztek miniszteri indokolásokat, melyeket ez az új kiadás össze is gyűjtött. A szerkesztő, Pomogyi László maga válogatta ki, hogy mely indokolások kerüljenek a gyűjteménybe. A millenniumi kiadásból hiányoztak az 1920 és 1922 közötti időszak miniszteri indokolásai, a CD-n ezek is megtalálhatók. Pomogyi sem változtatott a törvénycikkek számán és jelölésén, mint ahogy anno Márkus sem. Egy jelentős eltérés a millenniumi kiadáshoz képest, hogy a CD Függeléket is tartalmaz, míg a millenniumi kiadásnak még nem volt függeléke.
A Függeléket azért hozta létre a szerkesztő, hogy megmentsen olyan anyagokat, melyek nem valók a törvénykönyvbe, de a jogtörténet szempontjából jelentősek. Így kerültek ki a törvénytárból és jutottak a Függelékbe többek között Szent István Intelmei, Luxemburgi Zsigmond kegyelemlevele, a Hármaskönyv, a bécsi békét tartalmazó szerződés vagy az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok. Egyszóval minden olyan írásos emlék, amelyet a korábbi szerkesztők annak ellenére felvettek a Corpus Juris Hungaricibe, hogy azok a törvénycikkekkel szemben támasztott alaki feltételeket kielégítették volna. Ugyancsak a Függelékbe kerültek azok a törvénycikkek is, amelyek megfelelnek ugyan a törvények alaki kívánalmainak, de a millenniumi kiadás – a korábbi gyakorlat előtt meghajolva – nem vette fel őket a törvénytárba. Ilyenek például az 1267., az 1291. és az 1298. évi törvénycikkek. A CD tartalmaz egy tárgyszó-adatbázist is, melynek megalkotásánál figyelembe kellett venni a helyesírási, a szókincsbeli eltéréseket. Ez az új kiadás csak a magyar nyelvű törvényeket tartalmazza, az eredeti latin nyelvű törvényeket már nem. A szerkesztő mentségére legyen mondva, hogy azt a középkori latin nyelvet, melyen a törvények szólnak, ma már nagyon kevesen ismerik.
Forrás: Hírmagazin, Wikipédia, DTT; Képek: Google;
